Brutálisan összevertek egy 15 éves lányt egy hatvani iskolában

Vágólapra másolva!
Két lány brutálisan megverte az egyik iskolatársukat. Ütötték, rúgták, ahol érték. Még a földön is verték. Mindezt több mint száz gyerek előtt tették.
Vágólapra másolva!

Az egyik hatvani iskolában tanuló

16 és 17 éves lány megbeszélte, hogy egy korábbi vitát úgy fognak rendezni hogy az iskola előtt, az utcán, az iskolatársaik szeme láttára megverik az egyik iskolatársukat.

Pont így tettek, és az utolsó óra után az iskolából kilépő lányt

a karjainál fogva látványosan megragadták, és a közel száz diák előtt előbb kiabálni kezdtek vele, azután pofon ütötték, a fejét egy beton oszlophoz verték, a haját tépték, és a földre lökték, ahol többször bakanccsal fejbe rúgták.

Egy arra járó férfi próbált a megvert lánynak segíteni, de az egyik támadó barátja a mellkasánál ellökte.

A két lány ellen többek között súlyos testi sértés kísérlete, míg a fiú ellen – aki már nagykorú - bűnsegédlet miatt emelhetnek vádat.