Gyurcsány-hatás: a Jobbik elindította erőszakkampányát - persze, ügyetlenül

Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
Feltűnő, hogy az elmúlt napokban elszabadultak az indulatok a jobbikosoknál. Politikusaik újságírókat zaklatnak, plakátokat vágnak szét sniccerel, vagy festenek le. Mi lehet az oka a végtelenül primitív és agresszív akcióknak? A választ minden bizonnyal a Jobbik politikájára egyre nagyobb hatást gyakorló Gyurcsány Ferencnél kell keresni, személye óriási feszültséget okoz a pártban. 
Vágólapra másolva!

Több alkalommal írtunk arról, hogy a választások közeledtével meglehetősen érdekes folyamatok játszódnak le az ellenzéki térfélen. A korábban gyökereikre és identitásukra büszke pártok egymást megelőzve igyekeztek a kamerák elé, hogy kijelentsék, valamilyen formában együtt kell működniük, azért, mert Fidesz. Ennek éllovasa, első számú képviselője az egykor radikális Jobbik, ők első körben a Momentummal, és az LMP-vel szerettek volna együttműködni. Már ez is kifejezetten meglepőnek számított, hiszen korábban a Jobbik azóta megszűnt pártlapjában külön rovatot szenteltek a zöldpártnak. De elég csak Vona Gábor 2010 és 2013 közötti parlamenti felszólalásaiba, interjúiba beleolvasni, ekkor még a párt egyik legfőbb ellensége az LMP volt. A zöldekkel való együttműködésnek a gondolatát még valahogy sikerült elfogadtatnia pártvezetésnek a politikusaikkal, a tagsággal persze kevésbé.

Azonban egyre több jel mutatott arra, hogy az LMP-n és a Momentumon kívül Vona Gábor kész a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval is szövetséget kötni a választási kampányban.

A Figyelő írta meg, hogy egyeztetett a szentesi választókerületben a Jobbik és a DK, és úgy tudják, hogy több választókerületben is folynak még tárgyalások. A bukott kormányfő személye mondani sem kell, teljesen elfogadhatatlan a Jobbikban. A korábban még elképzelhetetlen közeledés óriási felháborodást okozott a párton belül, illetve a szervezettől eltávolodott egykori jobbikosok körében. A Jobbikon belül sokan úgy értelmezték a történéseket, hogy a „szemkilövető eluralkodott" Vonán, és irányítása alá vette az egykori radikális pártot. A belső ellentétek miatt kialakult feszültség kézzel tapintható a pártnál, ez pedig mostanában politikusaik akcióiban és megnyilvánulásaiban figyelhető meg leginkább.

Gyurcsány Ferenc felé való közeledés miatt nagy a feszültség a Jobbikban. Ez politikusaik agresszív akcióiban mutatkozik meg a leginkább Forrás: MTI

Feszültek a jobbikos politikusok Gyurcsány miatt: erőszakos akciókkal operálnak

Nagyon úgy néz ki, nem véletlen, hogy éppen a Momentum felé tapogatóznak Vonáék, hiszen hétfőn egy olyan akciót sikerült kanyarítaniuk, hogy arra személyesen Fekete-Győr András is elismerően biccentett volna. Jakab Péter a Jobbik szóvivője gondolt egyet, magával cibált egy kamerást, és a

Magyar Idők szerkesztőségéig meg sem állt, ahol Gajdics Ottót, a lap főszerkesztőjét szerette volna kérdőre vonni.

Ez sikerült is neki, és a Józan ésszel kampányszlogennel kampányoló párt politikusa agresszív hangnemben támadta szóban az újságírót. Az egészen elképesztően primitív akcióra nehéz szavakat találni, azt viszont nem nehéz észrevenni, hogy erősen emlékeztet arra az esetre, amikor a Momentum elnöke tört be szerkesztőségünkbe, és munkásőrtempóban fenyegette meg Kovács András kollégánkat. Emlékezetes, ez akkora felháborodást váltott ki a közvéleményben, hogy még a Soros-közeli TASZ is elítélte Fekete-Győr Andrásék szólásszabadság ellen irányuló akcióját. Ehhez képest a Jobbik médiaökle, az Alfahír Jakab újságíró fenyítését szabályszerűen élteti, és egy pillanatig sem merült fel bennük, hogy ez így nem feltétlenül helyes. Ráadásul a Jobbik-szóvivő hamar nevetségessé vált, mert Gajdics Ottó kinevette és otthagyta.

Tegnap is hasonlóan indulatos jobbikos kelt ki magából. A Fidelitas Kerítésbontók című plakátkiállítása a Dél-Alföld megyei jogú városaiba érkezett, többek között Szegedre. Ismert, hogy az egyik plakáton Vona Gábornak a határzárat alkalmatlanak nevező 2015-ös mondata olvasható. Egész pontosan ez:

Ez valamiért nem igazán nyerte el Tóth Péternek, a Jobbik szegedi országgyűlésiképviselő-jelöltjének a tetszését, és amikor senki nem látta,

halált megvető bátorsággal egy SNICCEREL (!!!) kivágta pártelnökének gondolatait.

A rongálásra kifejezetten büszke politikus képtelen hazugságnak nevezte a molinót. Feltehetőleg elkerülte a figyelmét ez a videó, ahol Vona Gábor arról beszélt, hogy a kerítés egy hatalmas bukás, és alkalmatlan Magyarország megvédésére:

A kormánypárt ifjúsági szervezete tökéletes higgadtsággal reagált az erőszakos akcióra: „A Jobbik úgy vágná ki saját múltjának darabjait, hogy arra senki ne emlékezzen."

Az Alfahír hozta a tőle elvárható szintet, és úgy kommentálta a történteket, hogy kivágták a Fidelitas plakátjait, alig maradt belőle valami.

Szintén a Fidelitas volt a nyertese/vesztese a következő jobbikos dührohamnak. Böröcz László, a szervezet elnöke szeretett volna sajtótájékoztatót tartani Nyíregyházán szombaton, azonban ezt nem igazán hagyták neki.

Az eseményen megjelent Gyüre Csaba, a Jobbik parlamenti képviselője, és Adorján Béla, a helyi képviselőjelölt, és úgy viselkedtek, mint ahogy Juhász Péter szokott a nemzeti ünnepeken.

Hangosan röhögtek, majd a sajtótájékoztató közben utóbbi egy pillanatig Picasso-nak képzelte magát, és fehér festékkel lefestette a plakátokat. A Jobbik jelenlegi szellemi állapotát tökéletesen tükrözi, hogy erre még büszke is volt. A legnevetségesebb persze az, hogy szerencsétlenkedéseik nagyjából másfél percig tartanak, és utána az élet (a sajtótájékoztató) megy nyugodtan tovább. Nem érdem természetesen egy határozott politikai trollkodás, de ha még sikerülni sem sikerül az erőszakoskodás, az enyhén szólva röhejes.

Főleg, hogy a múlt héten csalódott jobbikosok saját pártelnöküket szégyenítették meg. Makói kampánykörútja végén az autójára Allahu Akbar! feliratot tettek. Érdemes újra megnézni a kétségtelenül vicces videót.