Ismét ordas nagyot hazudott a nőverő Juhász Péter

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. március 14. napján a www.origo.hu oldalon „Ismét ordas nagyot hazudott a nőverő Juhász Péter" címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes nőt vert, ellene nyomozást indított a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt, továbbá valótlanul híresztelte, hogy megverte, bántalmazta, brutálisan megütötte volt élettársát amikor az menstruált, aminek következtében a nő nem tudott felkelni, valamint ellene nyomozást indított a rendőrség személyi szabadság megsértésének a gyanúja miatt.

Hatalmasat hazudott a PestiSrácok kamerája előtt Juhász Péter. Az Együtt nőverő elnöke azt állította, hogy Bangóné Borbély Ildikó nem írta alá azt a petíciót, amit a Mindennapok Női Szemmel Egyesület indított azért, hogy rábírja Juhászt, ne induljon az április 8-i választáson, és távozzon végleg a közéletből. Ezzel szemben fénykép bizonyítja, hogy az MSZP-s országgyűlési képviselő aláírta a petíciót. Juhász ellen időközben nyomozást indított a rendőrség személyi szabadság megsértésének a gyanúja miatt.

Juhász Péter már-már kínosan és egyre ingerültebben reagál az őt kellemetlenül érintő kérdésekre. A PestiSrácok arról érdeklődött az Együtt elnökénél, hogyan áll az a nyomozás, amelyet a rendőrség indított ellene személyi szabadság megsértésének gyanújával. Továbbá megkérdezték, miként reagál a Mindennapok Női Szemmel Egyesület által indított petícióra, amelyet többek között Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője is aláírt.

Az asszonyverő Juhász Péter kikérve magának teljes gőzzel tagadta, és meghazudtolta a PestiSrácokat azzal, hogy ő bizony jelen volt a Közös Ország Mozgalom csepeli vitarendezvényén, és Bangóné Borbély Ildikó nem írt alá semmiféle ilyen "álpetíciót". A PestiSrácok.hu azonban megszerezte az MSZP-s képviselő a sorosista Közös Ország Mozgalom vitarendezvényén aláírt bizonyító dokumentumot, amelyben külön kiemelte:

"A kettős mérce alkalmazását elutasítom! Mindenre vonatkozik!".

A slusszpoén, hogy az ominózus rendezvényen Juhász Péter is ott volt.

Bangóné Borbély Ildikó, MSZP-s országgyűlési képviselő aláírta a Juhász-elleni petíciót Forrás: PestiSrácok

Juhász megverte volt élettársát

Mint arról korábban beszámoltunk, a Tények megszerezte a bírósági peranyagot és a gyámügyi osztály dokumentumait is. Juhásznál a gyerekeire nézve veszélyes közegészségügyi viszonyok voltak, és előfordult, hogy a gyerekei előtt drogozott. Az iratok szerint Juhász Péter brutálisan megütötte gyermekei édesanyját.

A papírok szerint

a megalázott, megvert asszony a balliberális politikus felfoghatatlanul gyáva akciójakor éppen „menstruált, ruhástul bőgött, térdig véres volt", aminek következtében nem tudott felkelni.

Az ép ésszel felfoghatatlan jelenetsorok között kirajzolódik Juhász valódi énje: az ellentmondást nem tűrő, gátlástalan, hatalomcentrikus, ugyanakkor sikertelen politikus képe, aki a nők elleni erőszaktól sem riad vissza, ha a pillanatnyi helyzete úgy kívánja.

Azt ugyanakkor mindenképp érdemes megjegyezni, hogy

Juhász a kezdeti hallgatás után azt elismerte, valóban egy órán keresztül dulakodtak volt élettársával

2016 karácsonyán.

Juhász Péter kezdetben mindent tagadott, majd elismerte, hogy egy órán át dulakodott volt élettársával Forrás: Csudai Sándor - Origo

Már Bangóné sem kér a nőverő Juhász Péterből

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület eközben arra kérte Szél Bernadettet, az LMP miniszterelnök-jelöltjét, hogy ő is írja alá azt a petíciót, amelyet a szervezet azért indított, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke távozzon a közéletből. Király Nóra, az egyesület alapítója, elmondta: már közel ötezren írták alá az egyesület által egy hete indított online petíciót.

Ezt azért kezdeményezték, mert

felháborítónak tartják, hogy Juhász Péter, aki a sajtóhírek szerint bántalmazta volt élettársát, gyermekei édesanyját, induljon az április 8-i országgyűlési választáson

- tette hozzá. Közölte: Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő és Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjának tagja is aláírta már a petíciót.