Rétvári: Karácsony a vizitdíj támogatójára bízná az egészségügyet

Karácsony Gergely
Budapest, 2018. február 10. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos kampánynyitó kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2018. február 10-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök jelöltje Komáromi Zoltánra, "a vizitdíj bevezetésének elkötelezett harcosára" bízná a magyar egészségügyet - jelentette ki Rétvári Bence az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI/Soós Lajos

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte:

Karácsony Gergely egészségügyiminiszter-jelöltje támogatja a kórházi napidíj bevezetését és az egészségügy privatizációját is.

Komáromi Zoltán, több mint egy évtizede küzd a fizetős egészségügyért, vagyis

a baloldal ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta: a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével - jelentette ki.

Szerinte ez visszatartaná a betegeket attól, hogy orvoshoz forduljanak, illetve csak akkor mennének orvoshoz, amikor már nagyobb a baj.