Simicska üzent az LMP-nek a lebukott jobbikos súlyos korrupciós ügye miatt

simicska lajos
Vágólapra másolva!
Ahogy arról tegnap az Origo beszámolt, egy birtokunkba került felvételen a jobbikos Farkas Gergely az LMP-s képviselőjelöltnek, Midi Melániának pénzt ajánl, hogy lépjen vissza a javára. A súlyos korrupciós botrány a kiskunhalasi körzetben történt. Farkas arra hivatkozva kérte a visszalépést, hogy így nagyobb esélye lenne a győzelemre. Az LMP-s jelölt azzal utasította vissza, hogy ez egy meglehetősen erős kijelentés volt. Az ügyben felmerül a bűncselekmény gyanúja. A pénz - Budai Gyula erre utalt - a Jobbik gazdájától, Simicskától van, így nem meglepő, hogy a Jobbik veszprémi képviselőjelöltje, és Simicska közeli ismerőse, Varga-Damm Andrea sajátosan értékeli az esetet, ahogy az egy Facebook kommentjéből kiderült: nem Farkas magatartásával volt a baj, hanem, hogy valaki nyilvánosságra hozta az esetet. Egyúttal pedig Varga-Damm - vélhetően oligarcha-barátjának, Simicskának - a fenyegetését is megüzente az LMP-nek: "pártja nevében most törölném a listáról", mármint Midi Melániát az LMP listájáról. Lehet, hogy az LMP-t is zsarolja valamivel az oligarcha? Mindent értünk. Simicska nem véletlenül fél: az ügyben nyomozás indulhat és nem csak Farkas Gergely kerülhet börtönbe, hanem az is, aki a pénzt adta volna. Vagyis ő maga. 
Vágólapra másolva!

Farkas Gergely tegnap nyilvánosságra került súlyos korrupciós ügye hatalmas felháborodást váltott ki, a Fidesz feljelentést tett választás rendjének megsértése és korrupció gyanúja miatt. Farkas Gergely pedig azzal magyarázta a felvételen elhangzottakat, hogy csak „viccelődött", de valójában a magyarázkodásában össze-vissza beszélt.

A Fidesz frakció az eset kapcsán kijelentette, hogy „a Jobbik az egész országban Simicska pénzéből vásárol jelölteket. A választás nem üzleti tárgyalás" - fogalmaztak.

Nos, ahogy azt mostanában megszokhattuk a Jobbik részéről, amióta Simicska zsebre vágta a pártot, furcsává vált az egykor még nemzeti gondolkodású párt politikusainak értékítélete. Erről tanúskodik, Varga-Damm Andreának, a Jobbik veszprémi képviselőjelöltjének és Simicska barátjának a Facebook-on, egy kommentben közzétett állásfoglalása az eset kapcsán.

Varga-Damm Andrea megüzente az LMP-nek Simicska fenyegetését. Forrás: Facebook


A kommentből kiderül, hogy még véletlenül sem az a baj Varga-Damm szerint, hogy – ahogy a felvételen elhangzik – egy jobbikos képviselő-jelölt felajánlja, hogy kifizeti az LMP-s költségeit, ha visszalép, hanem az a baj, hogy ezt az amúgy bűncselekmény-gyanús esetet valaki nyilvánosságra hozta.

Ismerős a helyzet, hasonlóan próbálták meg kommunikálni a plakátbotrányukat, valamint a Simicskával összehozott tiltott pártfinanszírozási ügyet is.

Szerintük ott sem a Jobbik a hibás, hanem a gonosz Állami Számvevőszék, amely feltárta a pénzügyi visszaélést, amelynek – tegyük hozzá – az is a jogszabályban előírt feladata, hogy feltárja az ilyen eseteket.

A másik nagyon fontos gondolat, amit Varga-Damm leír a kommentben, hogy „Pártja – mármint az LMP – nevében most törölném a listáról."

Kérdés, hogy kinek képzeli magát Varga-Damm Andrea, mitől ilyen nagyon magabiztos, hogy ő, aki amúgy egy másik pártban politizál megmondhatja az LMP-nek, hogy ki lehet rajta a saját pártlistáján, és ki nem.

Nyilvánvaló, hogy Varga-Damm fenti kijelentését nyugodtan lehet egyfajta fenyegetésként értékelni. És Varga-Damm magabiztossága nyilván abból fakad, hogy köztudottan jó, mondhatni szoros viszonyban van a Jobbikot bekebelező oligarchával.

Hiszen Simicska Jobbikkal igen közelivé vált kapcsolatának egyik fontos jele volt az, hogy Simicska családja és Varga-Damm társaságában üldögélt még 2017. áprilisában a veszprémi kézilabdacsarnok díszpáholyában. Azóta az oligarcha térnyerése a pártban nyilvánvalóvá vált.

Simicska Lajos Forrás: EchoTV

Így könnyen elképzelhető, hogy Varga-Damm épp Simicska LMP-nek küldött üzenetét továbbította a Facebook kommentjében. Valamivel zsarolja a zöldpártot is az oligarcha?

Mindenesetre ezen komolyan elgondolkodhatunk különösen arra tekintettel, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke néhány hónapja csúnyán lebukott, hogy az oligarcha által szervezett titkos találkozókra jár jobbikosok társaságában. (szó szerint zárójelben jegyezzük meg: akkor, tehát néhány hónapja még csak annyit lehetett tudni Hadházyról, hogy egy elvtelen, rossz politikus - most már azt is, hogy a rendszerváltás utáni talán legembertelenebb politikusnak nevezhetjük, ahogy módszeres kegyetlenséggel tette tönkre nyugdíjat szomszédját)

Ugyanakkor az is tény, hogy Simicska Lajos joggal ijedhetett meg kiskunhalasi embere lebukása miatt. Ami történt, súlyos bűncselekmény, a jobbikos meg akarta vesztegetni az LMP-s jelöltet. A feljelentés után nyilvánvalóan nyomozás indul. Annak végén pedig nem csak az kerülhet börtönbe, aki vesztegetett (Farkas Gergely), hanem az is, aki erre a pénzt adta (Simicska Lajos). És természetesen az is, aki ilyen pénzt elfogad.

Forrás: Ripost