Átverte a csalókat egy idős asszony

Vágólapra másolva!
Egy csepeli idős asszonyt próbáltak meg átverni kedden, de az asszony nem hitte el, hogy baja esett az unokájának.
Vágólapra másolva!

A 20 éves budapesti R. Henrik kedden este felhívott egy idős asszonyt, hogy

az unokája balesetet szenvedett, és pénzre van szüksége a károk rendezésére.

Az asszony elmondta a férfinak, hogy van otthon spórolt pénze. Erre a férfi közölte vele, hogy odamegy a pénzért, elég ha ledobja majd az erkélyéről, és már viszi is az asszony unokájának.

Az idős asszonynak gyanús lett a hívás ezért értesítette a rendőrséget.

R. Henrik a társaival érkezett az asszony lakásához, ők egy autóból figyeltek. A rendőrség a ház előtt elfogta a 20 éves férfit, valamint az autóban várakozó 29 éves F. Józsefet és a 19 éves L. Miriamot.

A rendőrök a nőt és a két férfit csalási kísérlet miatt kihallgatták majd őrizetbe vették, később pedig javasolták az előzetes letartóztatásukat.