Juhász Pétert elsodorta a nőverési botrány

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és azt állapítja meg, hogy az alperes megsértette a felperes, Juhász Péter, jóhírnévhez és magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2018. március 16. napján a www.origo.hu oldalon „Juhász Pétert elsodorta a nőverési botrány" címmel közzétett írásában valótlanul állította, hogy a felperes megverte és napokra lakásba zárta volt élettársát, nőt vert, valamint egész családját terrorizálta, továbbá valótlanul híresztelte, hogy nőt vert;

Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban – jelentette be a Facebook-oldalán Juhász Péter. A politikus az összefogás fontosságára hivatkozik, pedig nyilvánvaló, hogy valójában a nőverési botrány miatt áll félre.

Juhász azt hazudja még most is, hogy a Belvárosban egyértelműen ő volt a legnépszerűbb jelölt, pedig ez nem igaz. Az igazság az, hogy népszerűtlen volt. Azt viszont elfelejti, hogy a bírósági periratok szerint

megverte, és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát.

Juhász Péter Forrás: Csudai Sándor - Origo

Tulajdonképpen terrorizálta az egész családját, még ő is elismerte, hogy egy órán keresztül verekedett a gyerekei anyjával.

Tehát, amit Juhász Péter leírt, az mind nagyon szép és megható, csak kár, hogy nem hiszi el senki.

A Fidesz közleményben reagált Juhász lemondására: Juhász Péter belebukott a nőverésbe. A nők elleni erőszak teljességgel elfogadhatatlan, ilyen embernek nincs helye a közéletben. Senki nem verhet, és senki nem alázhat meg nőket büntetlenül:

Juhász után a Jobbik alelnökének, Janiczak Dávidnak is azonnal távoznia kell a közéletből!

Egyébként nem egyedi eset, hogy az ellenzéki pártok egy politikusa nőket aláz meg. A héten írtunk arról, hogy Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere, a Simicska-féle párt alelnöke, Vona Gábor helyettese

egy hangfelvétel alapján anális szexszel fenyegette meg a saját női beosztottját.

A Fiatal Családosok Klubja szerint Janiczak Dávidnak a büntető törvénykönyv alapján kell felelnie. A Ficsak elnöke, Király Nóra közölte, több hangfelvétel is bizonyítja, hogy Ózd polgármestere trágár szavakkal illette egyik beosztottját és kolléganőjét.

Az elhangzottak nem csupán erkölcsileg ítélendők el, de munkahelyi zaklatásnak is minősülnek. A polgármester visszaélt hatalmi pozíciójával, ezért

a büntető törvénykönyv szerint kell felelnie

- közölte. A nyomdafestéket nem tűrő szóhasználat nem való a közéletbe, különösen nem egy 35 ezres város polgármesterétől, aki emellett egy ellenzéki párt tisztségviselője is - mondta Király Nóra.

Janiczak Dávidnak távoznia kell a közéletből! - jelentette ki a Ficsak alapítója.

Janiczak volt az, aki másfél éve meztelenre vetkőzött az irodájában, így tiltakozott, mert szerinte lehallgatták. Valójában ő hallgatott le másokat, azaz hazudott.