Vizsgálatot indított a földalapkezelő Hadházy Ákos szüleinek földvásárlási ügyében

2018.03.29. 11:12

Vizsgálatot indított a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Hadházy édesanyjának földszerzési ügyében. Számolt be róla csütörtökön a Bors. Ahogy azt korábban az Origo is megírta Hadházy Ákos édesanyja még 2015-ben jelentkezett a "Földet a gazdáknak program" során licitre. Három nagyobb földterületre tartott volna igényt. Azonban a rendelkezésre álló dokumentumok azt bizonyítják, hogy az LMP társelnökének édesanyja egy földvásárlásban üzletelő strómanhálózat tagja volt, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket. Az asszony több százmilliós liciteken vett részt, melyek előlegét minden esetben olyan számláról utalta át, amit strómanok használtak. Mint emlékezetes korábban Hadházy édesapjáról is kiderült, hogy egy német-magyar üzletembernek, Twickel Györgynek segített hatalmas területekhez hozzájutni Tolna megyében. Hiába, úgy tűnik az ellenzéki oldalon lévő korrupciós szakértőknek maguknak van a legtöbb takargatnivalójuk. Budai Gyula szerint Hadházy Ákos intézte a háttérből a gyanús földügyletet, felhasználva apját és anyját hozzá.

 Ahogy arról már korábban az Origo is beszámolt, ahhoz, hogy Hadházy anyja részt vegyen a földárveréseken, le kellett tennie a földek becsült értékenek 10 százalékát, azaz esetében 30 millió forintot, hiszen a licitálni tervezett földterület ellenértéke 300 millió forint volt. Ezt az asszony át is utalta, volt rá keret.

Hadházy Ákos; repülésForrás: Origo

 

Azonban gyanús körülmény, hogy a Hadházy édesanyja által megszerezni kívánt földterületek közül valamennyi a korábban már az Origo által megemlített Twickel báró érdekeltségi területén találhatóak, így Hadházy édesapja után az édesanyjáról is erősen feltételezhető, hogy a Twickel György strómanjanként, az ő javára kívánta megszerezni a földterületeket, kijátszva a vonatkozó jogszabályokat.

A Bors megírta, hogy azzal is erősíti ezt a gyanút Hadházy édesanyja, hogy ugyanazon számlaszámról utalta át a szükséges előleg összegét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek, amelyről Twickel György többi strómanja is intézte az utalásokat.

Hadházy édesanyja azzal is lebuktatta magát, hogy ugyanazon ügyvéd képviselte a licit során, mint az összes többi, fentebb már említett, Twickelhez köthető strómant.

A Bors emlékeztet arra is, hogy Twickel György strómanjainak jelentős része a cégeiben tevékenykedik, nincs vagyonuk és komoly jövedelmük sem, mégis érdekes módon több százmillióért tudtak földet vásárolni. Így például B. I. kamionsofőr 112 millió forintot fizetett ki egy bátaszéki területért, K. I. fuvaros pedig több száz milliót költött szántókra.

Vizsgálatot indít Hadházy édesanyjának gyanús licitje miatt az NFA

A gyanús ügylet miatt a Bors a Nemzeti Földalapkezelőt is megkereste, amely szervezet képviselője beszámolt arról, hogy a sajtóhírek hatására vizsgálatot indítottak.
„Amennyiben vizsgálatunk eredménye indokolja, úgy megtesszük a szükséges feljelentéseket, és a megfelelő hatóságokhoz fogunk fordulni, bármely visszaélés, jogellenes cselekmény alapos gyanúja esetén. Vizsgálatunk keretében valamennyi olyan számlát és utalási adatot megvizsgálunk, amelyekről Hadházy Ákos képviselő úr édesanyja érdekében történhetett az NFA irányában tranzakció. Szükség esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé is bejelentéssel fogunk élni, ha pénzügyi visszaélés gyanúja merülne fel az ügyben."- mondta el a Borsnak Kéri Endre az NFA elnök-helyettes.

Korábban az édesapjáról derült ki, hogy strómanként segített főnökét, Twickel Györgyöt

Hadházy Ákos édesapjáról már korábban kiderült, hogy egy német–magyar szőlősgazdának, Twickel Györgynek strómanként segített állami földeket átjátszani Tolna megyében. Ráadásul úgy, hogy akkortájt Hadházy Árpád volt a megyei agrárkamara elnöke és egyben az üzletember egyik cégének vezetőségi tagja. Mára azonban kiderült:
nemcsak a családfő, de felesége is szerepet játszott Twickel strómanhálózatában, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket.

Budai Gyula szerint Hadházy Ákos intézte a gyanús ügyletet felhasználva anyját és apját 

A Fideszes politikus szerint Hadházy Ákosról ismét lehullt a lepel, az LMP antikorrupciós társelnöke csalási-korrupciós ügybe keveredett" – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten.

parlament, országgyűlés, plenáris ülés, Budai Gyula Lukács Lászlót oktatjaForrás: MTI/Kovács Tamás

Budai Gyula kifejtette: ezúttal olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Hadházy Ákos apja és anyja egy strómanhálózat tagjaként segítették kijátszani a földtörvényt, és strómanként egy német származású üzletember kezére játszottak több százmillió forint értékben földet.

Hozzátette: Hadházy Ákos anyja több százmilliós földliciten vett részt, és strómanszámláról fizetett ki 30 millió forint előleget.

Meggyőződésük, hogy mindezt Hadházy Ákos intézte, felhasználva apját és anyját –mutatott rá a kormánypárti politikus.