Vádat emeltek a menekülés közben elütött bankrabló ellen

Vágólapra másolva!
Fegyveresen elkövetett rablás miatt emeltek vádat egy férfi ellen. A gyanú szerint egy bankot rabolt ki. Még a helyszínen elfogták, ugyanis menekülés közben egy autós véletlenül elütötte.
Vágólapra másolva!

A 34 éves férfi tavaly november

kirabolt egy a lakásához közeli bankot a vád szerint.

A fejét és arcát kapucnival, baseballsapkával és napszemüveggel eltakarva ment be a bankba, ahol egy valódinak látszó pisztolyt fogott az alkalmazottakra és az ügyfelekre.

Két és fél millió forintot vett ki a pénztárból,

de közben a fiókvezető megnyomta a pánikgombot, így a rendőrök percek alatt kiértek.

Az előlük menekülő férfit

egy szabályosan közlekedő autó elgázolta,

így már ott elfogták, a rabolt pénzt pedig lefoglalták.