Orbán Viktor: A kereszténység nemcsak hitbéli, hanem kulturális kérdés is

2018.03.30. 08:59

A kereszténység hitbéli kérdés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjúban, számolt be róla a Híradó.hu. Hozzátette, ez a keresztény hit kultúrát is létrehozott. Ettől érezzük magunkat itthon Európában. Megjegyezte, Európában mindenki keresztény, függetlenül attól. hogy miként talál utat Istenhez.

A keresztény Európában politikai kérdéssé vált – jelentette ki. A miniszterelnök szerint az a kérdés, hogy meg tudjuk-e őrizni az eddig elfogadott felfogást.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a Nyugat-Európában élő fiatalok még látni fogják, hogy elveszítik a keresztény Európát, és a saját világukban kisebbségbe kerülnek majd. Ez a veszély mindenki feje felett ott lebeg – tette hozzá. A kérdés az, milyen választ adnak erre az országok. Van ország amelyik erre elfogadóan, úgymond nyitott társadalom formájában, határvédelem nélkül reagál. Vannak társadalmak, nemzetek, közösségek – ilyen a Közép-Európaiak többsége, benne mi magyarok is – akik meg akarjuk védeni a saját, mostani életünket. Szívesen segítünk bajbajutottaknak, oda hajlandóak vagyunk segélyt és segítséget vinni, de nem akarjuk tönkretenni az életünket, nem akarjuk a bajt idehozni.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában (korábbi felvétel)Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Két ok miatt nehéz meggyőzni a nyugat-európai vezetőket a miniszterelnök szerint. A modern európai politikában a legtöbb vezető a jelen időben él, ezért a döntéseknél a választási ciklusok a meghatározóak, azaz négy évnél hosszabb időintervallum háttérbe kerül. Márpedig ezek a migrációs folyamatok hosszabb időintervallumról szólnak – mondta. A brüsszeli vezetők az átlagos emberektől eltérő, tőlük különböző világban élnek – magyarázta Orbán Viktor. Nem ott, ahol a migráció és a bevándorlás problémái jelentkeznek. Védett kerületekben, biztonságosabb környezetben, ezért az ő életük látványosan nem változik meg a migráció kérdése kapcsán.

Magyarországon a politika nem karrierpálya – jelentette ki, de ennek a munkának a különlegessége, hogy egy hosszú távú jövőért kell felelős döntéseket hozni.

Orbán Viktor szerint a magyaroknak van a közelmúltból személyes tapasztalata a váratlan, migrációs támadásról. Elég, ha visszaemlékezünk 2015-re, miként nézett ki a Keleti pályaudvar környéke – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök szerint természetes, hogy azokban az országokban, ahol jelenleg nincsenek migránsok, erősebb a politikai hangulat. Hiszen ahol jelen vannak, az a kérdés, miként éljenek együtt az emberek a bevándorlókkal, míg ahol még nincsenek jelen, az a kérdés, hogy akarnak-e az emberek együtt élni velük.

Keleti pályaudvar, Budapest, 2015. 09. 04.Fotó: Szabó Gábor - Origo

A miniszterelnök elmondta, hogy hitelt érdemlő információk és hangfelvételek láttak napvilágot az utóbbi időben a Soros-hálózat működése kapcsán. Ha valaki eddig nem akart hinni a politikusok által elmondottaknak, vagy az összeesküvés-elméletekben, a nyilvánosságra került felvételek alapján már hihet a saját szemének és fülének.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a Soros-pénzből beszervezett aktivistákat különböző NGO-kba szervezik, amelyek aztán megtámadják a bevándorlásellenes kormányokat Európában. Céljuk bevándorlókontinenssé tenni Európát, kicserélve annak szereplőit, megváltoztatva alapját.

Elmondta, hogy nagyjából kétezer fizetett Soros-ember (zsoldos) dolgozik Magyarországon azon, hogy megbuktassák a választási kampány során a kormányt. A kormányfő azonban hozzátette, hogy a jelenlegi kormánynak elég sok tudása van róluk: információk, jelentések, nevek. Ezért alkotta meg a kormány a Stop Sorost, amely nemzetbiztonsági kérdésnek minősíti a bevándorlást.

Magyarország sorsa szempontjából a legfontosabb kérdés most a bevándorlás. Orbán Viktor hangsúlyozta: hiába fejlődik az ország, hiába érünk el sikereket, ha ezen erőforrások a bevándorlás hatására nem a magyar emberekhez, hanem a bevándorlókhoz kerülne, hiszen őket kellene befogadnunk és fenntartanunk.

Végül arra kérte a választókat, hogy ne csak a jelenre, hanem a jövőre is gondoljanak. Két jövő lehetősége előtt áll az ország: vagy nemzeti kormány lesz, és marad most Magyarország magyar ország, és harcolni fog egy európai Európáért, vagy egy internacionalista kormány, amelyet Soros György állít majd fel, és akkor Magyarország bevándorlóország lesz – mondta a kormányfő.