Így verik a diákok a tanárokat

2018.04.15. 15:43

Előfordul, hogy az iskolában a diák megtámadja a tanárát. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint ezekben az esetekben a pedagógusoknak el kell kerülniük az agresszió kialakulását, de ez nem mindig sikerül.

Fojtogatta tanárát

2010-ben egy 12 éves lány először csak szidta az 53 éves tanárát, majd fojtogatni kezdte. A diák azért lett dühös, mert a tanár rászólt a hiányos felszerelése miatt.

Egy lakásotthonban élő, magatartászavaros, gyógyszeres kezelésre szoruló kislányról van szó, akivel a támadás után az orvos annyit tudott csinálni, hogy növelte a gyógyszeradagját"- mondta a Hajdú-Bihari Naplónak a hajdúhadházi iskola igazgatója, és hozzátette, hogy a gyerek gyámja kérelmezte, hogy a lány magántanuló lehessen.

Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult vizsgálat.

Megdobta a tolltartójával, majd megütötte

Egy debreceni általános iskolában egy 14 éves lányt többször is figyelmeztetni kellett a viselkedése miatt a földrajztanárának. Amikor azt mondta neki, hogy elviszi az igazgatóhoz, a lány hozzávágta a tolltartóját, majd odalépett a tanárhoz, és arcon ütötte. Amíg a földrajztanár jelentette a történteket az igazgatónak, addig a lány elmenekült az iskolából.

A diák egy intézetben nevelkedett, később a rendőrök egy lakásotthonban találták meg - írta a Blikk. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak ellene nyomozást.

Eltört a tanár orra

Bökönyben egy 39 éves tanár kérdőre vont egy 10 éves diákot egy iskolai verekedés miatt. A diák szidni kezdte a pedagógust, majd hazaindult, a tanár utánament, hogy a gyerek szüleivel is megbeszélje a történteket. Az utcán a tanuló megint szidni kezdte a tanárt, mire az pofonvágta. Ezt látta a 10 éves diák bátyja, aki szintén abba az iskolába jár. A 16 éves fiú úgy megütötte a tanárt, hogy eltört az orra. Összeverekedtek, egy helyi választotta szét őket.

Az iskola igazgatója elmondta, hogy a tanár feljelentette az őt bántalmazó diákot, a szülők pedig feljelentették a pedagógust, amiért pofonvágta a kisebbik fiukat.

Az iskolai erőszakkal kapcsolatban Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az Origónak elmondta, hogy

a helytelen konfliktuskezelés okozza az ilyen erőszakos cselekményeket.

A felnőttnek fokozott felelőssége van, meg kell próbálnia elkerülni azt, hogy a helyzet elmérgesedjen- mondta Mendrey László, majd hozzátette, hogy ez nem minden esetben sikerül, már csak azért sem, mert annak a diáknak, aki agresszív, annak a magával hozott megoldási mintái ezt az eredményt adják.