Tovább nőtt az Orbán Viktort támogatók aránya

nézőpont, közvélemény-kutatás, választás 2018
Vágólapra másolva!
A teljes felnőtt népesség körében 50% választaná ismét miniszterelnöknek Orbán Viktort – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján Vona Gábort immár Karácsony Gergely és Szél Bernadett is megelőzte a kormányfőjelöltek versenyében.
Vágólapra másolva!
Forrás: Nézőpont Intézet

A miniszterelnök-jelölti versenyben a teljes felnőtt népességet nézve Orbán Viktort 50% támogatja, míg Karácsony Gergelyt mindössze 13%, Szél Bernadettet 8%, Vona Gábort 7%, Gyurcsány Ferencet 3%, Fodor Gábort és Fekete-Győr Andrást pedig egyaránt 1%.

A Nézőpont Intézet közel három éve (2015 májusa óta) végez rendszeres kutatást a lehetséges kormányfőjelöltek közvetlen támogatottsága kapcsán. Érdekesség, hogy Vona Gábort az elmúlt közel három év során egyszer sem támogatták 13 százaléknál többen (utóbbi eredményt 2015 augusztusában érte el a Jobbik elnöke). Ezúttal ráadásul Karácsony Gergelynek és Szél Bernadettnek is több támogatója akadt a kormányfőjelöltek versenyében, mint Vona Gábornak.

Forrás: Nézőpont Intézet

Módszertan

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2018. március 19-23. között készült 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság esetén a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.