Kutya nélkül is kiszagolták a drogot a pénzügyőrök

Az ülésbe rejtették a drogot
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei megközelítőleg 15 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban, Röszkén. Csak az orruk után mentek.
Vágólapra másolva!

A NAV munkatársai egy svájci rendszámú BMW-t ellenőriztek Röszkén. A járművet vezető nő úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban felkeltette gyanújukat a csomagtartóból áradó erős autóillatosító szaga, ezért a jármű tüzetes átvizsgálása mellett döntöttek. Az autó hátsó ülésének lehajtható könyöklője mögött, a ragasztott plüss kárpitborítást leszerelve, festett csavarokkal rögzített lemezajtót találtak. Az ajtó mögött kialakított rejtekhelyről megközelítőleg 15 kilogramm növényi törmelék, cannabis került elő.

Az ülésbe rejtették a drogot Forrás: NAV

A pénzügyőrök a 28 millió forint feketepiaci értékű marihuánagyanús anyagot lefoglalták, a svájci állampolgárságú nőt pedig átadták a rendőrségnek.