Jól megverte volt vejét és pénzt követelt tőle

Vágólapra másolva!
Miután a férfi és a nő külön költöztek, a nő apja elment egykori vejéhez, és elmondta neki, hogy amíg a lányával élt, gyereke elhanyagolta a tanulmányait, nem kapott családi pótlékot és adókedvezményt, emiatt 800.000,- forinttól elesett. A férfi azt is mondta, lánya volt barátjának, hogy vagy fizesse ezt ki neki, vagy adja oda kocsiját vagy a tévéjét. Ezután jött a verés.
Vágólapra másolva!

Mivel a férfi nem akart semmit odaadni, ököllel többször arcon ütötte.

Ezután a fiatalabb férfi – tartva a további veréstől – azt mondta, oda adja a tévét.

A tévé végül ott maradt ahol volt, a támadó ellen azonban önbíráskodás miatt eljárás indult.