Botka László megvesztegetéséről beszélt egy vádlott a Fővárosi Törvényszéken

Vágólapra másolva!
Botka László MSZP-s politikus, szegedi polgármester, korábbi miniszterelnök-jelölt megvesztegetéséről beszélt egy vádlott a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön megtartott tárgyaláson.
Vágólapra másolva!

F. Attilát az ügyészség azzal vádolja, hogy pécsi ingatlanügyletek kapcsán 200 milliós költségvetési csalást - lényegében áfacsalást – követett el tíz évvel ezelőtt, a 2000-es évek második felében. Az ügyészség a vádiratban felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. F. Attila az eljárás során tagadta bűnösségét.

F. Attila büntetőperének csütörtöki tárgyalásán felolvasta írásbeli vallomását, mely szerint Botka László tájékoztatta a pécsi Szent István aknáról, és ahhoz sikerült találnia német nagybefektetőt 2000-ben. A milliárdos nagyságrendűnek ígérkező projekt azonban éveken keresztül "egyhelyben topogott".

A vádlott elmondta, hogy 2004-ben "váltás" volt a Gazdasági Minisztériumban, majd Botka László javaslatára Botka és Toller László - azóta elhunyt - akkori pécsi szocialista polgármester "kézbe vette" az ügyet. A projekt előmozdításának egyik feltétele volt, hogy

fizessenek a két szocialista politikusnak 250 millió forint készpénzt.

Ez a német befektető számára „komoly dilemma volt”, de már sokat költött a projektre, ezért nem volt választása - jegyezte meg a vádlott.

Hozzátette: a 250 millió forint kenőpénzt több részletben ki is fizették a két szocialista városvezetőnek. Egy alkalommal - elmondása szerint - maga F. Attila

vitt reklámszatyorban 50 millió forintot, amit Botka és Toller át is vett egy a Parlament közelében lévő étteremben.

A beruházás végül a 2008-as válság miatt meghiúsult – jegyezte meg a vádlott.

F. Attila hangsúlyozta, hogy a vádirattal ellentétben nem fiktív, áfacsalásra irányuló ügyletről volt szó, hiszen a projekt éveken át húzódott és sok tízmillió forintot ki is fizettek bér- és rezsiköltségekre. A vádlott kérdésekre nem kívánt válaszolni, de kijelentette: tanúk és szakértők fogják bizonyítani ártatlanságát.

A bíró figyelmeztette a vádlottat a hamis vád tilalmára, mely szerint a vádlott védekezésének egyetlen korlátja, hogy mást hamisan bűncselekmény elkövetésével nem vádolhat. F. Attila fenntartotta vallomását.

A büntetőper májusban tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Törvényszéken. A csütörtöki tárgyaláson elhangzott, hogy F. Attila ellen más büntetőeljárás is van folyamatban.