A kormánypártok másokkal nem kötnének koalíciót

2018.04.06. 06:17

A Fidesz-KDNP egyetlen ellenzéki párttal sem kötne koalíciót - jelentette ki a Magyar Időknek Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője.

„Érdemes világossá tenni: nemcsak velünk nem akar egyetlen párt sem koalíciót kötni, hanem a Fidesz-KDNP sem akar más ellenzéki pártokkal együtt kormányozni. Amennyiben a választópolgárok úgy döntenek, hogy ne folytassuk a kormányzást, akkor velünk szemben vagy létre tud jönni egy Vona-Gyurcsány-Szél-Karácsony-kormány - ami ugyanolyan valószínűtlen, mint amilyen tragikus lenne az ország számára -, vagy bizonytalanság, káosz és instabilitás következik" - vélte Gulyás Gergely a pénteken megjelent interjúban.

Kijelentette, hogy az ellenzéki pártok „egyik vezetőjéről, miniszterelnök-jelöltjéről sem feltételezhető, hogy kormányképes lenne". „Nem arról van szó, hogy más ideológia és politika mentén kormányoznák az országot, hanem egyikük mögött sincsen olyan szakmai, politikai és intellektuális háttér, amelyről akár csak komolyan feltételezni lehetne, hogy képes az ország irányítására" - tette hozzá.

Szavai szerint „évek óta tapasztaljuk, hogy azok a szervezetek jelentik az ellenzék politikai, szakértői hátterét, amelyek Soros Györgyből élnek. Sőt ma már döntő befolyással bírnak az ellenzék politikájára is. Érdekes kérdés, hogy az ellenzék miért nem képes saját szakértői bázist felállítani, kinevelni, miért támaszkodnak szinte minden esetben Sorosra."

Gulyás Gergely kitért az interjúban az illegális bevándorlás témakörére is. Úgy fogalmazott, „a migráció ügye annyival súlyosabb minden másnál, hogy nincs lehetőség korrekcióra." Ezért mondjuk azt, hogy a migráció kérdése a szó legszorosabb értelmében sorsdöntő, a választás tétje óriási. „Amennyiben valaki elfogadja a kötelező betelepítési kvótákat, megszünteti a csak a kerítéssel garantálható hatékony határvédelmet, és ezzel kaput nyit a bevándorlás előtt, akkor ez már többet nem hozható helyre" - hangoztatta. Úgy vélte, hogy „a balliberális oldalnak és a teljesen opportunistává vált, a nemzetközi sajtóban a migránskvóták elfogadásáról beszélő Jobbiknak, még ha egy pillanatra meg is fordulna a fejében, hogy ne fogadják el a kötelező bevándorlási kvótákat, a legcsekélyebb uniós nyomásgyakorlásra azonnal feladnák az eddig sem túl hitelesen képviselt álláspontjukat".

Az ellenzék és a kormánypártok nemzetfelfogása közötti különbséget firtató kérdésre Gulyás Gergely azt mondta: „A legfontosabb vita és a bevándorlással kapcsolatos nézetkülönbségek mögött is az áll, hogy hogyan képzeljük el Európa jövőjét. A magyar kormány a hagyományos kereszténydemokrata politika képviselője, amit már az európai jobboldali, konzervatív pártok egy része is feladott. Mi a nemzetek Európájában gondolkodunk. Az intézményesített európai együttműködésnek nincs alternatívája, ezért is jó, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy a kontinens ereje a nemzeti sokszínűségben rejlik."