Két szavazatunk van, egy hazánk, támogassuk a magyar szabadságot!

Ez a hihetetlen erejű emberáradat idővel nemzetállamokat dönthet be, országhatárokat rajzolhat át, Európa kulturális, vallási összetételét változtathatja meg. Erre persze megvonhatnánk a vállunkat, de nem fogjuk, ugyanis mi magyarok vagyunk, ezt szánta nekünk a sors. Szabadságban születtünk, szabadságban élünk, és szabadságban fogunk meghalni. Vélemény a mai választás tétjéről.

Kétségkívül 1990 óta a legfontosabb választásához érkeztünk a mai nappal, egyfajta fordulóponthoz. A rendszerváltásnak köszönhetően magyarok millióira köszöntött rá a hirtelen jött szabadság. A szocializmus több évtizedes pusztító szellemi tevékenysége elaltatott minket, naivvá tett bennünket, és azt gondoltuk, ha már egyszer megkaptuk a szabadságot, akkor az örökké így is marad. De ahogy telt-múlt az idő, rájöttünk, hogy a szabadság csalfa dolog, könnyen elillan, akárcsak álmaink is.

Az őrületes bevándorlási hullám és az ebből eredő rémkép, ismét elhozta 1990-et.

Olyan folyamatok indultak meg a világban, amelyek veszélyeztetik mindazt, amit célként tűztünk ki a rendszerváltáskor: a polgári Magyarországot, a magyarságára, kereszténységére és európaiságára büszke, erős országot. Ugyanis ez a hihetetlen erejű emberáradat idővel nemzetállamokat dönthet be, országhatárokat rajzolhat át, Európa kulturális, vallási összetételét változtathatja meg.

Erre persze megvonhatnánk a vállunkat, de nem fogjuk, ugyanis mi magyarok vagyunk, ezt szánta nekünk a sors. Szabadságban születtünk, szabadságban élünk, és szabadságban fogunk meghalni.

Naponta érkeznek a félelmetes hírek az egykor identitására büszke Nyugat-Európából, hogy az általuk beengedett bevándorlók itt késeltek, ott robbantottak, amott meg erőszakoltak. Valami nem működik a kontinens nyugati felén, valami nagyon elromlott. Ha visszagondolunk az egy évtizeddel ezelőtti Európára, egészen más emlékeink vannak. Szó sem volt terrortámadásokról, szó sem volt alattomos merényletekről, nem késeltek meg halom számra európai polgárokat. Európa akkor a béke szigete volt a világban, ma már ez nincs így. Ez azért történhetett meg, mert az európai politikai elit megalkuvó, behódoló politikával igyekezett válaszolni a kontinenst érintő drámai demográfiai folyamatokra. Ennek az eredményét jól ismerjük, politikájuk totális csőd lett. A multikulturális társadalom működésképtelenségét, a párhuzamos társadalmak kialakulását pedig úgy igyekszik kezelni a nyugati politikai elit, hogy a befolyásuk alatt lévő médiumokon keresztül szocialista mintára el kezdték cenzúrázni a híreket. A minap lehetett hallani egy német kisváros kétségbeesett küzdelméről, akik felvonultak azért, mert az utóbbi években elszaporodtak a településen migránsok által elkövetett bűncselekmények. A nyugati politikai elit nem hallja a segélykiáltásukat, mert egész egyszerűen nem akarja meghallani. Mindent elmond, hogy a tüntetők több táblára azt írták, hogy a bevándorlók integrációja hazugság, a párhuzamos, multikulturális társadalom pedig nem működik. És ami talán a legfontosabb: ezek a magukra hagyott emberek Orbán Viktor nevét skandálták, mintegy utolsó reményként. Németországból. A nyugati-európai emberek lelkiállapotát tökéletesen tükrözi ez a történet: a politikai elit totálisan elszakadt a hétköznapi emberektől és problémáiktól.

És itt kapcsolódunk vissza 1990-hez. Túl sokáig éltünk ahhoz az elnyomó szocialista rendszerben, hogy ne emlékeznénk arra: nincsen semminél fontosabb, mint a szabadságunk.

Világosan emlékszünk arra, hogy karanténba zárták a lelkünket, a gondolatainkat, tetteinket. Megmondták, miről mit gondolhatunk, mi a helyes, mi a helytelen. Tilos volt arról beszélni, arra gondolni, amire azt mondták, nem szabad.

Így szó sem lehetett arról, hogy megemlítsük, egész pontosan tudomásunk legyen arról, hogy határainkon kívül 5 millió magyar ember él a nagyvilágban. Mert nem engedték, ők voltak a tabutéma, ők voltak azok, akiket elhallgattak. Ez egy ilyen világ volt, és talán már homályosul az emlék, hogy milyen is volt valójában. De itt van ez a félelmetes új világ, az egykori szabadság fellegvára, Nyugat-Európa, ahol most hasonló szelek fújnak, mint 1990-et megelőzően.

Irtózatos erővel nyomja a vállunkat a tudat, hogy a szabadságot nem adják ingyen, a magyar szabadságért ismét meg kell küzdenünk. Akárcsak 28 évvel ezelőtt.

Ismét eljöhetnek azok az idők, amikor megmondják nekünk, hogy miről mit gondoljunk, kiket engedjünk be, kiket kell beengednünk.

Egy valamit szögezzünk le: a rendszerváltás után a magyar jobboldal volt az, amelyik mindig következetesen kiállt a magyar szabadságért. Amelyik mindig következetesen Magyarország érdekeit képviselte. Amelyik a merjünk kicsik lenni levitézlett harcosain túllépve egy gazdaságilag erősödő, büszke országot épített. Amelyik a legtöbbet tette a nemzeti büszkeség megerősödéséért, a magyar kultúráért és a magyar sportért.

A múlt erői most ismét gyülekeznek, akárcsak 1990 után. Csak most már nem a Szovjetunió szolgálatában állnak, hanem teljesen máshol. Mert most ez az irány.

A polgári oldal a rendszerváltás után szépen felépítette magát az élet minden területén. Erősek lettünk. De ha ez az elkényelmesedéssel jár, akkor veszélybe kerülhet, amiért eddig küzdöttünk.

Így nem maradt más választásunk: tűzzük zászlónkra a magyar szabadságot, amit sosem adtak ingyen és menjünk el szavazni azokra, akik Magyarországot erőssé tették, és fejlődő pályára állították.
Két szavazatunk van, egy hazánk, a magyar szabadságot támogassuk!