Kétharmadon a Fidesz, szárnyal a tőzsde, összeomlott az ellenzék

Választás 2018, Fidesz eredményváró, öröm, Bálna
Vágólapra másolva!
Kétharmados többsége lehet a Fidesz-KDNP a következő Országgyűlésben. A vasárnapi választás után vezető külföldi vezetők sorra gratuláltak Orbán Viktornak, a nemzetközi sajtó nagy része pedig nagyon jelentős győzelemként értékelte a Fidesz sikerét. A gazdasági életben is kedvezőnek ítélték a kormánypártok győzelmét, a tőzsde szárnyal, míg a gazdaság négy százalék fölött is nőhet idén. Az ellenzék pedig ez idő alatt összeomlott, és mindenki egymásnak esett. 
Vágólapra másolva!

A nemzetközi közvélemény és vezető politikusok sorra gratuláltak Orbán Viktor zsinórban harmadik választási győzelméhez a voksolás másnapján, miközben a magyar tőzsde szárnyalt. A hazai belpolitikában az ellenzéki pártok nemcsak egymást ócsárolták, hanem a soraikban is meglehetősen nagy káosz kezd kialakulni. De nézzük először a nemzetközi színtért.

Gratulációk

Orbán Viktor győzelméhez eddig gratulált Angela Merkel, német kancellár és Sebastian Kurz osztrák kancellár is. Telefonon gratulált Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor újraválasztásához. A beszélgetés során

Netanjahu már a közeljövőben megtartandó izraeli látogatásra invitálta a magyar kormányfőt.

Szintén gratulált Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke, Mateusz Morawiecki, a lengyel köztársaság miniszterelnöke, Andrej Babis, ügyvezető cseh kormányfő, Horst Seehofer, német belügyminiszter Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője és többek között Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke és Geert Wilders is.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is gratulált Orbán Viktornak Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nagyon jó hír Lengyelországnak

A voksolással összefüggésben a lengyel Sieci című konzervatív hetilap főszerkesztője, Jacek Karnowski azt írta, hogy a Fidesz immár harmadik győzelme nagyon jó hír Lengyelország számára, mert a két ország az alapvető kérdésekben, elsősorban a szuverenitást illetően, egymás mellett áll ki.

Orbán annak ellenére győz, hogy "nem hízeleg a posztkommunista-liberális elitnek" -

vélte Karnowski. A Rzeczpospolita jobbközép napilap szerint a választások tétje nemcsak a Fidesz pozíciójának megőrzése volt, hanem a Brüsszellel szembeni politika folytatása is. A kommentár szerint az ellenzék "képtelen volt akármilyen választási téma érvényesítésére".

Teljesen leszerepelt az ellenzék, a Fidesz pedig a várakozásokkal szemben nem gyengült, hanem erősödött - állapította meg szerkesztőségi írásában a pozsonyi Új Szó, amely szerint ez egy nyolc éve kormányzó párttól rendkívüli teljesítmény. Hozzátették: Orbán Viktor ereje tovább nőtt, a szuverén győzelemmel legmerészebb terveinek megvalósításához is erős mandátumot kapott, s egyre inkább Közép- és Kelet-Európa regionális vezetőjeként tekinthet magára, hiszen

a térség kétségtelenül legsikeresebb politikusa lett.

Orbán Viktor a térség legsikeresebb politikusa lett Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az ABC című spanyol konzervatív napilap azt írta, hogy a kétharmad megszerzése szabad kezet ad a miniszterelnöknek a kormányzásban. Hermann Tertsch budapesti különtudósító szerint az eredménynek következményei lesznek a magyar kormányfő és EU között kialakult konfliktusra nézve is. Úgy vélte, hogy bár

Orbán Viktor kis országot vezet, de "meghatározó a jelenleg zajló ideológiai vitában" Európában,

és "referenciává vált" sok új jobboldali erő számára.

Nagy lehet a gazdasági növekedés

A gazdaság területére áttérve teljes mértékben kedvezően reagáltak a piacok arra, hogy a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerezhetett. A budapesti tőzsde egész nap pozitív tartományban mozgott. Az OTP, a Mol és a Magyar Telekom papírjai nagyon jól teljesítettek. Csaknem 15 százalékkal emelkedett a Konzum, az Opus, az Appeninn és a CIG Pannónia árfolyama

Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyarországi országgyűlési választások eredménye az eddigi gazdaságpolitika folyamatosságát ígéri. A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő véleménye szerint

a gazdaságpolitikai folyamatosság az idénre is erőteljes növekedést tesz lehetővé a magyar gazdaságban.

A Fitch londoni elemzői azzal számolnak, hogy a magyar hazai össztermék (GDP) 2018-ban is 4 százalékhoz közeli ütemben nő. A hitelminősítő közölte azt is, hogy várakozása szerint a magyar kormány továbbra is a GDP-érték 3 százalékának megfelelő EU-tűréshatár alatt tartja az államháztartási hiányt.

Továbbra is erőteljesen nőhet a magyar gazdaság Forrás: Pixabay

Több szavazatot kapott a Fidesz, mint a teljes parlamenti ellenzék

Bár a külképviseleteken leadott szavazatokat egyelőre még nem számolták meg, de a mostani állás szerint a levélben leadott szavazatok összeszámolása során szerzett szavazatokkal eggyel bővült, 134-re nőtt a Fidesz-KDNP által elnyert mandátumok száma, a Jobbiké pedig eggyel csökkent. A Nézőpont Intézet elemzése szerint az adatok összesítése alapján elmondható, hogy

a Fidesz-KDNP listája több egyedül mintegy 256 ezerrel több szavazatot szerzett, mint parlamenti ellenzéke összesen,

hiszen a patkó baloldalán helyet foglaló pártok listáját összesen 2,34 millió szavazópolgár választotta, míg a kormánypártokat közel 2,6 millió.

Mára az is kiderült, hogy

a listás szavazatokat összesítve a Fidesz-KDNP Budapesten is a legnagyobb párt,

nem igaz, hogy Budapest valamely ellenzéki erő fellegvára lenne. A kormánypártok, nagy előnnyel, 38,3 százalékot szereztek a fővárosban, így pontosan 20 százalékponttal múlták felül a második helyezett MSZP-Párbeszédet. A harmadik helyen 12,9 százalékkal a Jobbik, míg negyedikként 10,6 százalékkal az LMP futott be.

Csak a Fidesz erősödött

A Nézőpont Intézet szerint szavazóbázisának jelentős növelésére kizárólag a kormánypártok voltak képesek. Míg 2014-ben 2,1 milliót meghaladó belföldi listás eredményt produkáltak, addig idén április 8-án több mint 2,6 millió voks érkezett belföldről a Fidesz-KDNP listájára. A kormánypártok majdnem 400 ezres bővülésével szemben a Jobbik országos listájára idén 1,028 millió szavazat érkezett belföldről, amely szinte pontosan megegyezik a 4 évvel ezelőtti 1,018 milliós adattal.

A Jobbikhoz hasonlóan a baloldali-zöld spektrum támogatottsága is érdemben változatlan maradt 4 év alatt:

2014-ben a baloldali összefogás és az LMP listáira összesen 1,558 milliónyian szavaztak belföldről, 2018-ban pedig 1,494 millióan támogatták belföldről az MSZP-P, a DK, a Momentum, az Együtt és az LMP listáinak valamelyikét.

Csak a Fidesz tudta növelni szavazatai számát Fotó: Mudra László - Origo

Már az LMP-n belül is perlik egymást

A választási eredmények értelemszerűen az ellenzéki pártok soraiban indítottak el földrengésszerű mozgásokat. Új elem, hogy már nemcsak egymást ócsárolták a pártocskák, hanem belül is egymásnak estek a felek. A választási kudarc után felszínre tört a régóta meglévő belső feszültség a Jobbikban. Toroczkai László alelnök szerint Vona Gábor megbukott, és ha csak látszólagos lesz a lemondása, azzal kivégzi a pártot. Szerinte

ki kell iktatni a növekedést gátló akadályt.

Az LMP-ben Schiffer András és Hadházy Ákos kapott hajba. Schiffer perrel fenyegeti a Szekszárdon óriásit bukó Hadházyt, mert valótlanságokat közölt párttársáról. És ha már LMP, a párt kampányfőnöke, Schmuck Erzsébet azt mondta: a szocialisták történelmi bűnt követtek el, mert gyakorlatilag ők hozták vissza Gyurcsány Ferencet az Országgyűlésbe. A képviselő hozzátette, a szocialisták emellett saját magukat is meggyengítették.

Szigetvári Viktor, az egy százalék alatt végzett Együtt miniszterelnök-jelöltje pedig azt fogja javasolni, hogy az pártja ebben a formában ne folytassa.

Nem érez magában arra lelki erőt, hogy még négy évig „tekerje a bringát".

Elismeri a felelősségét, és nem akar másokra mutogatni.