Az uniós parlament nem alkalmas a magyar jogállamiság számonkérésre

Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament mint politikai szerv nem alkalmas jogi eljárás kezdeményezésére, így a magyar jogállamiság megkérdőjelezésére sem - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Vágólapra másolva!

Az EP alapszerződésének kodifikátorai feltehetően hibát követtek el, amikor lehetőséget biztosítottak jogi eljárás kezdeményezésére - tette hozzá.

Tóth Norbert szerint az állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) jelentéstervezete nem meglepő, hiszen

azokat az ideológiákat ismétli, amelyeket Magyarországon ellenzéki és az Európai Parlamentben baloldali képviselők hangoztatnak.