A Soros-egyetem tanárai is mozgósítanak a hétvégi tüntetésre

CEU, Civil tüntetés a Kossuth tér, parlament, országház. A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ellen szervezett civil tüntetés résztvevői 2017.04.12.
A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat ellen szervezett civil tüntetés résztvevői. CEU, Civil tüntetés a Kossuth téren. 2017.04.12.
Vágólapra másolva!
Sorosékat nem hatotta meg az egyértelmű választási kudarc, ismét próbálkoznak. Brutális tüntetés készül. Válaszokat várunk a Soros-egyetemtől.
Vágólapra másolva!

Mintha meg sem karcolta volna Soros Györgyöt és hazai hálózatát a vasárnapi választások eredménye, ugyanott folytatják, ahol a kampányban abbahagyták: demokráciaféltő, kormányellenes tüntetést hívtak össze a hétvégére. Számukra feltehetően mellékes, hogy egy hete sem volt, amikor a magyar polgárok közel 70 százaléka egy demokratikus keretek között megtartott választáson meggyőző fölénnyel a Fidesz-KDNP kormány maradására szavazott. A kormánypártok a szavazatok közel felét szerezték meg listán – Európában is példátlan módon nyolc év kormányzás után.

Ilyen apró-cseprőségek nem szokták zavarni Soros Györgyöt, elég csak a brexitre gondolni, ott azóta is gondos utómunkálatokat végez. Az április 8-ai választást követően Soroséknak köszönhetően továbbra sem nyugodtak meg a kedélyek, hat nappal a választás utánra erőszakkal fenyegetőző tüntetést hirdettek meg. A voksoláson vesztes pártok egymást túllicitálva, megelőzve igyekeztek jelezni, hogy ők bizony ott lesznek a megmozduláson, ha már a voksoláson nem sikerült a művelet. Az elmúlt időszak legnagyobb tanulsága az volt, hogy ez nem annyira érdekli az embereket. Ezért szükséges volt az erősítésre.

A Soros-egyetem oktatói körlevélben mozgósították a hallgatókat. Ilyen látványban lehet része az országnak hat nappal a választás után Fotó: Csudai Sándor - Origo

Információink szerint természetesen a Soros-egyetem is beszáll a szombati tüntetésre való mozgósításba. Úgy tudjuk,

a CEU oktatói körlevélben kapacitálták a hallgatókat a szombati tüntetésre, mintegy erősen ajánlott programként.

A helyzet azért is visszás, mert a tanárok erőfölényükkel visszaélve nyomást gyakorolnak a fiatalokra. Persze az is kérdéseket vet fel, hogy mennyire komoly az az egyetem, amely aktivista életmódra kötelezi hallgatóit. Ezért az egyetem sajtóreferenséhez fordultunk, és a következő kérdéseket tettük fel.

  1. Küldtek-e a CEU oktatói körlevelet a hallgatóknak arról, hogy menjenek ki tüntetni szombaton?
  2. Ha igen, mi ennek az oka, és mi ellen akarnak tüntetni?

Amint megérkezik a válasz, cikkünket frissítjük, vagy új cikkel jelentkezünk.