A vád szerint egy 16 éves gimnazista arra készült, hogy lelövi több diáktársát, aztán öngyilkos lesz. Erről több ismerősének is beszélt.

A vád szerint a fiú januárban a közösségi oldalon és személyesen is arról beszélt két osztálytársának és egy ismerősének, hogy a floridaihoz hasonló lövöldést tervez az iskolájában.

Floridában néhány nappal az előtt, hogy a budapesti fiú a merényletre készült tizenheten meghaltak, és sokan megsérültek egy gimnáziumban, miután az iskola korábbi diákja, a 19 éves Nicolas Cruz lövöldözni kezdett.

Azt is mondta, a gimnáziumban diáktársait lelövi, aztán öngyilkos lesz. Ezután átküldött az osztálytársainak egy, az amerikai iskolai lövöldözésről készült amatőr videót, és egy olyan linket is, melyet megnyitva egy sorozatlövő gépkarabély képe és leírása szerepelt.

A rendőrök a fiút előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, és a beszerzett bizonyítékok alapján emberölés előkészülete miatt gyorsított eljárásban - a gyanúsítástól számított 30 napon belül - bíróság elé állította.

A Fővárosi Törvényszék mint a fiatalkorúak bíróságaa fiút bűnösnek mondta ki emberölés előkészülete miatt, és 2 év próbaidőre bocsátotta. A próbaidő idő alatt pártfogó felügyelet alatt áll majd, és önismereti tréningen kell részt vennie.

Az ítélet nem jogerős.