Így épült Budapesten az új nemzeti stadion

Budapest, 1950. március Egy földmérő teodolittal méréseket végez a Népstadion építkezésénél. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó/MAFIRT felvétel

Az 1896-ban újjáéledt olimpiai mozgalom hatására megnőtt az igény egy nemzeti stadion építésére Budapesten. A hazai tervezők azonnal munkához láttak. 70 éve, 1948. július 13-án kezdték meg a Népstadion építését.

Budapest, 1953. április 8. Gyors ütemben épül a Népstadion a régi lóversenytér területén Budapesten. Magyar Fotó: Hollenzer Béla Forrás: MTI/Hollenzer Béla

A fejlődő főváros vezetői, valamint a hazai sportbarátok mindvégig kitartottak a tervük mellett, hogy Budapest olimpiát rendezzen, továbbá, ehhez méltó stadiont is építsen. Az 1910-es évek elején kedvező fordulatot vett az ügy, hiszen

Budapest jelöltté lépett elő az 1920. évi játékokra pályázó városok sorában.

1914. június 20-án, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság párizsi kongresszusán egy előzetes „véleményszavazáson" a tagállamok 32 képviselője közül 21 Budapestet támogatta.

A kezdeti bizakodást azonban hamar kerékbe törte a világháború, és Magyarországot – mint vesztes államot – 1920-ban még csak meg sem hívták az antwerpeni játékokra. Ettől függetlenül a budapesti nagystadion ügye mintegy három évtizeden át intenzíven foglalkoztatta az építészek – és laikusok – egymást követő generációit. Főként, hogy az 1921. évi LII. tc. „testnevelési törvénye" kimondta, hogy az „állami pénzügyek rendezése után a nemzetközi megbízás alapján rendezendő

olimpiai játékok, valamint egyéb nagyobb szabású ünnepségek és mérkőzések megtartására Budapesten Nemzeti Stadiont kell létesíteni."

Budapest, 1950. március Egy földmérő teodolittal méréseket végez a Népstadion építkezésénél. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó/MAFIRT felvétel Forrás: MTI/-

A „nagy stadionvita"

A stadion tervezésekor számtalan lehetőséggel álltak elő a magyar tervezők: amíg Pogány Móric Lágymányosra álmodta az olimpiai centrumot, amely toronyszerű lakóházat, egy új hidat és több sportpályát vonultatott volna fel, addig Pál Hugó a Herminamezőn találta meg egy olyan sportközpont helyét, amelyet egyik oldalról vasútállomás, másik oldalról egy új repülőtér határolt volna. Wittenbarth Győző a Gellért-hegyet javasolta a stadion helyszínéül. Az 1929-es válság azonban néhány évvel elodázta a megvalósítást. Hajós Alfréd a helyszínek kiértékelésekor négy helyszínt emelt ki: a régi lóversenytér területét, a Herminamezőt, a Vizafogót, és az Óbudai-szigetet.

A Gellért szálló pálmatermében novemberben három tervet is bemutattak: Vágó Pál nádorkerti sportcentrumát, Wittenbarth tervét, és az Árkay Bertalan és Borbíró Virgil nevével fémjelzett aranyhegyi stadiont. A legnagyobb hatást ez utóbbi érte el.

A második világháború okozta, szomorú kényszerleállást követően Hajós Alfréd 1946-ban újra tervekkel jelentkezett. A „stadionvita" korábbi helyszíneiből választása az egykori lóversenytér helyére, a Keleti pályaudvartól keletre eső területre esett. 1947 nyarán az FKT elfogadta az Istvánmezei út melletti területet az új stadion helyszíneként. Újabb vitára volt kilátás, ugyanis időközben a Vasas is benyújtotta igényét a területen építendő saját stadionra, sőt az is felmerült, hogy több egyesület épít közös pályát, amit aztán később majd nemzeti stadionná bővítenek. De még így sem lett volna elegendő forrás az építkezés beindításához, így finanszírozási okokból tovább tolódtak a munkálatok kezdetei.

1948-ban a Gazdasági Főtanács márciusban felszólította az építési és közmunkaügyi minisztert, hogy készítse el egy negyvenezres, hetvenezer fősre bővíthető stadion terveit, amelyre az ÁÉTI (Állami Építéstudományi Intézet) kapott megbízást. Itt bukkant fel ifj. Dávid Károly, aki Juhász Jenővel és Kiss Ferenccel együtt végezte el a munkát.

Áprilisban született meg annak az ovális formájú, hetvenezer fős stadionnak a tervei, amely a megépült stadion kiindulópontjául szolgált.

A nyár folyamán már a földmunkáknak is nekiálltak. Júniusban a fővárosi közgyűlés a területet 99 évre adta át az újonnan alakult Országos Sport Hivatal, illetve a Magyar Kincstár használatába.

Az első „kapavágás"

Az építkezés végül a végleges tervek elkészülte nélkül, 1948. július 13-án kezdődött, s az átadást 1953. augusztus 20-ra tervezték.

Az első kapavágást Tildy Zoltán köztársasági elnök végezte el,

majd „néhány kubikos által meglazított földből pár lapát földet hányt az eléje tolt csillébe. Ezután a kubikusok láttak neki a lapátolásnak és két-három csille megtöltésével és azok tartalmának kissé távolabb történő kiborításával jelképesen megkezdődött a stadionépítés" - írta a „Sport" 1948. július 14-én.

Budapest, 1951. március 1. Földmunkát végző férfiak a Népstadion (2002 óta Puskás Ferenc Stadion) építkezésén. Az alapozási munkához csille és futószalag szállítja a homokot. A háttérben a Szent Domonkos (később Récsei) autóbuszgarázs és a Thököly úti (később Rózsafüzér Királynéja) templom (XIV. kerület Thököly út 56.) látható. MTI Fotó/Magyar Fotó: Molnár Edit Forrás: MTI/Molnár Edit

Öt év állt rendelkezésre a kivitelezéshez, amely akkor Európa legnagyobb építkezésének bizonyult:

a helyszínen hét üzemben gyártották előre az elemeket, többek között a 20-24 tonnás vasbeton gerendákat. Az építkezés során a munkások közel 664 ezer köbméter földet mozgattak meg, 45 ezer köbméter betont, 2,5 ezer tonna betonvasat dolgoztak be. 24 ezer tribünelemet és közel 15 ezer lépcsőelemet helyeztek el, valamint 84 nagy építőgép vett részt a munkálatokban. A világításhoz és az eredményjelző berendezésekhez 18 ezer izzóra volt szükség, kiszolgálásukra 150 ezer folyóméter vezetéket építettek be.

Az építkezést a politika óriási nyomás alá helyezte a munkálatok kellős közepén, 1951. december 31-ét jelölték ki az átadás határidejének, a nézőszámot pedig 70 ezerről 100 ezer főre növelték, amely újabb áttervezést jelentett, miközben javában folyt már a kivitelezés. A határidőt újra és újra kitolták, a költségeket az eredeti 50 millióhoz képest már 70 millió, majd 80 millió forint fölé becsülték a korabeli szakemberek.

A lépcsőházként is szolgáló pilonok magasságát végül a nyugati oldalon 30, a keleti oldalon 18 méter magasságban állapították meg. Hogy ezek mégsem tűnnek nyomasztó kolosszusnak, az a Fecskés Tibor által tervezett csipkeszerű ornamentikának köszönhető. A földtöltéses lelátón 48.000, a vasbeton tribünön további 52.000 hely jött létre - így kijött a megemelt 100.000 fős befogadóképesség. Az áttervezések, a korábbi alultervezések és a megnövelt méretek együttesen azt eredményezték, hogy az építési költség a kezdeti 45 millió forinthoz képest már 158 milliónál tartott.

A pénz egyre nehezebb előteremtése miatt két részre bontották az építést.

Az első, 78 ezer vendéget befogadó ütemet 1953. április 4-ére kellett befejezni, ám a sok nehézség okán a stadion augusztus elejére került átadható állapotba. A toronyépület három emeletig épült meg. Elkészültek a lépcsőházak, az első ütem üléssorai és az ÁVH biztonsági szempontjainak is megfelelő díszpáholy, valamint a kijelző, amelynek hatalmas órája a stadion jellegzetes „ékköve" lett. Az első táblák 18x6 méteresek, az órák 5 méter átmérőjűek voltak, összesen 14 ezer izzó világította meg őket.

Budapest, 1953. április 8. Gyors ütemben épül a Népstadion a régi lóversenytér területén Budapesten. Magyar Fotó: Hollenzer Béla Forrás: MTI/Hollenzer Béla

A felépítmény statikai rendszerét - Pelikán József és Gilyén Jenő alkotását - az akkor elérhető legmodernebb kialakításúra tervezték. A nagyvonalú vasbeton szerkezetet nem takarták el, hanem a szerkezetnek és anyagnak megfelelő esztétikai formát igyekeztek kialakítani. „Abban a nagy térplasztikában, amelyet a Stadion épülete jelent, a plasztikus formák nyugodt, de dinamikus alakításához a vasbeton szerkezet nagyvonalúsága hozzásegített" - írta Dávid Károly a Magyar Építőművészetben.

„A szerkezeti egységek úgy a pilonok esetében, mint a lelátó karéjának a pilonok felett való megjelenése esetében, mint szerkezeti egységek jelentkeznek tisztán, azok művészi átértékelése nélkül" - írta a Magyar Építőművészet 1953-ban.

Összhatását tekintve a Nemzeti Stadion az egyik legkiemelkedőbb alkotás a kor építészetében.