Soros György megérkezett Brüsszelbe, hogy megbüntesse Magyarországot

Soros György
Vágólapra másolva!
Nem veszi tudomásul a magyar választás eredményét, meg akarja büntetni Magyarországot a bevándorláspárti spekuláns, Soros György. A Fidesz számára kétharmados győzelmet, a Soros-pénzből működő migránspárti ellenzék számára hatalmas bukást hozó voksolás után Soros villámgyorsan Brüsszelbe utazott, ahol találkozik Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével. A bizottság szóvivője már nem is próbált úgy tenni, mintha nem Soros utasítaná őket, sajtótájékoztatóján a legnagyobb természetességgel előre elmondta, Soros kedvenc vesszőparipáiról fognak tárgyalni: vagyis a "jogállamiságról", a nyitott társadalmakról, meg arról, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Vagyis létrehozni az Európai Egyesült Államokat, amit senki által meg nem választott bürokraták irányítanak Brüsszelből, persze Soros György igényei szerint.
Vágólapra másolva!

Margarítisz Szkínász szóvivő azzal is eldicsekedett, hogy Soros és Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és már 20 éve rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Vagyis az Európai Bizottság vezetői hivatalos tárgyalásokat folytatnak egy minden legitimáció nélküli, soha sehova meg nem választott tőzsdespekulánssal.

Soros György Forrás: Magyar Idők

Szkínász egészen elképesztő módon azt is mondta: Soros Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát. Vagyis amellett, hogy erővel törjék le a különvéleményeket és csak az valósuljon meg, amit Soros és Brüsszel akar.

A bevándorláspárti milliárdos spekuláns hazajár Brüsszelbe.

- Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke puszival köszöntette az Amerikából érkező Sorost az EU központjában.
- Soros tavaly novemberben is Brüsszelben járt eligazítást tartani. Ismert, a magyar kormány akkor kérdezte meg a magyar embereket több kérdésben is a nemzeti konzultáció formájában.

Az Amerikában élő spekuláns korlátlanul beengedné a bevándorlókat, és ezzel átformálná a kontinens arculatát - a nyílt társadalom eszméjének megfelelően.

Soros egyik legfőbb ellenségét Orbán Viktorban, a magyar kormányban és a magyar emberekben látja. Ezért lendült a hétvégén a pénzéből szervezett demokráciaellenes tüntetés után újra akcióba.