Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, személyi szabadság megsértése és lopás miatt emelt vádat a 27 éves támadó ellen.

A győri férfi 2016 végén ismerkedett meg a nővel, akivel 2017 januárjában össze is költözött. Még abban a hónapban, az egyik este elvette a nő telefonját és beleolvasott az üzenetekbe, majd a telefont szétverte egy boxerrel. Ezután a nőre is rátámadt.AAddig verte a nőt, amíg az el nem ájult.

Február közepén még egyszer rátámadt. Minden ok nélkül megrugdosta, majd ököllel ütötte, a hajánál fogva rángatta, és egy kést fogott a torkához. Megfenyegette meg, hogy megöli. Tavaly márciusban féltékenység miatt vesztek össze. Akkor a férfi ismét kést ragadott, de ezúttal nem csak fenyegetőzött.

Combon szúrta a barátnőjét, amitől az elájult.

2017 áprilisában egy késélező acéllal és egy acélbetétes cipővel verte meg. Addig ütötte, rúgdosta a nőt, amíg át nem mentek hozzájuk a szomszédok. A férfi kilépett az ajtón és azonnal magyarázkodni kezdett. Aztán visszament a lakásba és folytatta, ahol abbahagyta.Megverte a nőt, és ezúttal a kiabálást is számonkérte rajta. A támadásnak a lakás tulajdonosa vetett véget, amikor megérkezett.

A nőnek többek között sok zúzódása lett és a szegycsontja is eltört, sérülései nyolc napon túl gyógyulóak voltak" - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. 

A férfi végig bezárva tartotta a nőt, akit tehát a lakás tulajdonosa mentett meg. Azt színlelte, hogy munka miatt viszi magával a nőt, majd egy vonattal hazajuttatta. A jelenleg más ügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottat az ügyészség négy bűncselekménnyel vádolja.