Itt a negyedik Orbán-kormány névsora

ORBÁN Viktor sajtótájékoztató, kormánynévsor
Orbán Viktor - Miniszterelnök
Vágólapra másolva!
Szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, vannak nagy távozók és teljesen új nevek is a hamarosan felálló kormány miniszterei között. A Fidesz frakcióvezetője Kocsis Máté lesz, míg a Miniszterelnökséget Gulyás Gergely vezetheti. 
Vágólapra másolva!

A Figyelő birtokába jutott információk alapján Gulyás Gergely kancelláriaminiszterként folytatja politikai pályafutását, Rogán Antal pedig marad továbbra is kabinetminiszter. A harmadik Orbán-kormány miniszterei közül szintén pozíciójában marad Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Trócsányi László igazságügyminiszter is.

Rogán Antal továbbra is a Miniszterelnöki kabinetiroda élén marad Fotó: Mudra László - Origo

Kásler Miklós váltja Balog Zoltánt

Mint arról az Origo elsőként beszámolt, távozik a kormányból Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után - mondta az Origónak Balog Zoltán. Orbán Viktor azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el - mondta a miniszter.

Balog Zoltán távozik "Fotó: Hirling Bálint - Origo "

Kásler Miklós, Széchenyi-díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet Balog Zoltán utódja az Emmi élén. Kásler Miklós 1986-ban lett az az orvostudomány kandidátusa. 1992-ben lett az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa. 1994-től egyetemi tanár, 1998-tól tanszékvezető.

Tudományos tevékenysége során 4 orvosi szakkönyvet, 65 könyvrészletet, több mint 250 Magyarországon és külföldön publikált közleményt jegyzett.

Hazai és nemzetközi kongresszusok százain tartott előadást. Köztiszteletben álló, vezető orvosprofesszor.

Kósa a Fidesz önkormányzati kampányfőnöke lesz

Orbán Viktor előterjesztésére a Fidesz elnöksége megválasztott a 2019-es önkormányzati választási kampány országos kampányfőnökének, a választásra való felkészülésért és az eredményességért felelek.

mondta Kósa Lajos az Origónak adott interjújában. Eddigi portfóliója várhatóan beolvad a Miniszterelnökségbe.

Kósa Lajos nem lesz a jövőben tárca nélküli miniszter, a Fidesz önkormányzati kampányát irányítja majd Fotó: Hirling Bálint - Origo

Benkő és Palkovics érkezik

Simicskó István sem marad miniszter,

helyét várhatóan Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke veszi át.

Szintén miniszter lesz a korábbi felsőoktatási államtitkár, Palkovics László is. A mostani kormányban innovációs és felsőoktatási miniszterként fog dolgozni.

Benkő Tibor, a honvédvezérkar főnöke lehet az új honvédelmi miniszter Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Újak

Sok új miniszterrel bővül ugyanakkor a kormány az elkövetkezendő négy éves ciklusra. Már biztos, hogy a 2016 óta postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosként dolgozó Bártfai-Mager Andrea lesz a fejlesztési miniszter. Földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Bártfai-Mager 2001-től előbb a Magyar Nemzeti Banknál, később a Gazdasági Versenyhivatalnál, 2010 után pedig a Magyar Közlönynél dolgozott,

később az MNB Monetáris Tanács tagja lett, mielőtt átvette volna a kormánybiztosi pozíciót a nyugdíjazott Németh Lászlónétól.

Nagy István 2006-től 2010-ig Mosonmagyaróvár alpolgármestereként dolgozott, a választásokon önkormányzati képviselő lett, majd 2006-tól a megye 4-es számú választókerületének elnöke is.

Nagy István lehet az új földművelésügyi miniszter Forrás: Facebook

2010-ben Mosonmagyaróvár város polgármesterének választották

és országgyűlési mandátumot is szerzett még ez év tavaszán. Dolgozott a Számvevőszéki és költségvetési Bizottságban, és tagja volt a szocialista kormányok intézkedéseit vizsgáló albizottságnak is, s 2013-tól tagja lett a mezőgazdasági bizottságnak.

Józsefvárosból érkezik az új frakcióvezető

A Fidesz frakcióvezetője pedig Kocsis Máté lesz,

akit 2009. november 22-én először választottak meg Józsefváros polgármesterének az időközi választáson, majd 2010. október 3-án másodszor is elnyerte a tisztséget, 2014. október 12-én harmadjára is megválasztották.