Több millió forint értékű aranyat loptak

Vágólapra másolva!
A rendőrök két nap alatt elfogták azt a két kiskunfélegyházi férfit, akiket több millió forint értékű arany ékszerek ellopásával gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Péntek délután értesítették a rendőrséget arról, hogy egy ismeretlen tettes egy ház ablakáról lefeszítette a szúnyoghálót.

Az ablakon bemászott és alkoholt, valamint több millió forint értékű arany ékszereket lopott el.

A betörő a nyitott garázsba is bement, ahonnan kézi szerszámgépeket lopott.

Forrás: Police.hu

A rendőrök két nap alatt elfogták a 18 és 53 éves kiskunfélegyházi férfiakat és őrizetbe vették őket. A fiatalabb férfi azzal is gyanúsítható, hogy

péntek este elment az egyik ismerőséhez, akinek elterelte a figyelmét és ez idő alatt ellopott a lakásából több mint 400 ezer forintot.

A rendőrség javasolja a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.