Szijjártó: Újabb migrációs hullámot válthat ki a marrákesi nyilatkozat

Állami kitüntetést adott át Szijjártó Péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
Újabb migrációs hullámot válthat ki a rabati folyamat keretében Marrákesben elfogadott nyilatkozat, ezért nem csatlakozott Magyarország a politikai deklarációhoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a 31 európai és 26 afrikai ország részvételével megtartott tanácskozáson elfogadott deklaráció ugyanis arról szól, hogy

a migráció olyan pozitív folyamat, amelyet ösztönözni kell.

Ezért új migrációs csatornákat kell nyitni, és nem lehet jogi státuszuk alapján különbséget tenni migráns és migráns között - ismertette .

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Soós Lajos

Mint elmondta, a nyilatkozat szerint - amelyet egyedül Magyarország nem támogatott - az európai országok az afrikaiak álláspontját támogatják. Ez pedig teljesen ellentétes az egy évtizede elindult rabati folyamattal, aminek éppen az volt a célja, hogy az európai támogatásokat olyan fejlesztésekre használják Afrikában, amelyek csökkentik az elvándorlást - hangsúlyozta.

Közölte azt is, hogy a magyar kormánynak a választóktól kapott felhatalmazás alapján

"kutyakötelessége", hogy minden alkalommal hangoztassa bevándorlásellenes álláspontját.

Tisztességtelen az osztrák kormány döntése

Arról is szólt, hogy tisztességtelen és méltánytalan az osztrák kormány azon döntése, amelynek nyomán csökkenhet azon Ausztriában dolgozó magyarok családi pótléka, akiknek a gyerekei Magyarországon élnek.

Ők ugyanannak az adó- és járulékfizetési kötelezettségnek tesznek eleget, mint az osztrák állampolgárok,

ezért az európai szerződések értelmében ugyanolyan mértékű juttatások is illetik meg őket - mondta.

Az Európai Bizottságnak ebben a helyzetben lépnie kell és nem hozhat más döntést, mint azt, hogy az osztrák kormány megsérti az európai jogszabályokat - közölte a tárcavezető.

Az EB afrikai migránsokból oldaná meg Európa népesedési problémáit

Szijjártó Péter csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ugyancsak a Marrákesben elfogadott nyilatkozatot bírálva felidézte, Dimitris Avramopoulos, az Európai Bizottság migrációért felelős biztosa egyenesen úgy fogalmazott:

azért kell támogatni a migrációt, mert miközben Afrikában nő a népesség, Európában csökken.

Ez a miniszter szerint oda vezetne, hogy az afrikai népesedésből oldaná meg Európa a népesedési kihívásokat.

A magyar kormánynak ezzel szemben az az álláspontja, hogy

a demográfiai kihívásokat saját magunknak kell megoldanunk a családok támogatásával, a

szakképzés és az oktatás modernizálásával - fűzte hozzá.

A családi pótlék csökkentésére vonatkozó osztrák kormánydöntéssel kapcsolatban megerősítette azt az álláspontot, hogy európai alapjogot sért Ausztria. Magyar embereket akárhol ér méltánytalanság vagy hátrányos megkülönböztetés, a magyar kormánynak kötelessége fellépnie ez ellen - mondta Szijjártó Péter.