Háromszor lőtt rá támadójára a magyar rendőr

Vágólapra másolva!
Lábon lőtte támadóját egy rendőr vasárnap Tiszajenőn. A 37 éves szeghalmi férfit este megműtötték, miközben eljárás indult ellene. Többek között hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A szeghalmi férfi vasárnap kora délután öngyilkos akart lenni, ezért autójával megállt a tiszajenői vasúti átjáróban.

A kiérkező rendőr a férfi egyik rokonával megpróbálta őt lebeszélni erről. Ettől azonban olyan ideges lett, hogy ököllel a rendőr felé ütött, de a rokont találta el.

A férfi a rendőrségi közlemény szerint fizikai erőfölényben volt a rendőrrel szemben, akit többször megütött, megrúgott, és kiütötte a kezéből a rádiót, aztán a gumibotot.

A rendőr ezután vette elő a fegyverét, és előbb egyszer combon lőtte a férfit. Az első lövésnek semmilyen hatása sem volt, ezért a rendőr még kétszer lábon lőtte.

A férfit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, ahol meg is műtötték.

A támadót őrizetbe vették.