Megtudtuk, kik lehetnek a Múzeumkertben talált halottak

Budapest, 2018. május 8. A Múzeumkert rekonstrukciójának munkaterülete Nemzeti Múzeum kertjében 2018. május 8-án. A Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum közlése szerint a felújításon dolgozó munkások egy árok ásása közben második világháborús tömegsírt találtak. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Múzeum kertjének felújítása közben találták meg a sírt, amelyben hat második világháborús katona volt eltemetve. Simonyi Erika szakmuzeológus az Origónak elmondta, hogy gránátokat is találtak.
Vágólapra másolva!

A kert felújításán dolgozó munkások épp egy csatornát ástak ki, amikor megtalálták a tömegsírt.

Simonyi Erika az Origónak azt mondta, hogy második világháborús katonasírokat találtak.

- mondja a szakmuzeológus és régész.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Fettich Nándor múzeumi főigazgató naplójából tudnak következtetni arra, hogy

az 1945 február 13-i ostrom közben 11 német és orosz halottat temettek el a múzeum kertjében.

- mondja Simonyi, majd hozzáteszi, hogy a gránátokat a protokoll szerint a tűzszerészek elszállították, ők fogják ezeket megsemmisíteni. Csak egy kisebb területet kellett lezárni, mert nagyobb bomba nem került elő, csak kézigránátok, éles lőszerek.

Utóbbiak vizsgálata alapján tudják majd meghatározni az elesett katonák nemzetiségét

a feltárásba bevont Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság munkatársai.

- mondja a szakember.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Arra a kérdésünkre, hogy miért nem végeztek már korábban ásatásokat a Nemzeti Múzeum kertjében
azt a választ kaptuk, hogy

ilyen alapon bárhol lehetne feltárást végezni a városban, ugyanis ezek nem régészeti korú leletek, ez elsősorban kegyeleti kérdés.

A Budapest 1945-ös ostromakor elesettek nagy részét exhumálták, és a végtisztességet a nemzetiségének megfelelő katonai temetőben adták meg. Sok olyan esetet ismernek, amikor azonban feledésbe merült a harc hevében az eltemetettek sírhelye.

- mondta Simonyi Erika régész.

Információnk szerint az ásatást befejezték.