Sváby András mindent megpróbál bevetni, hogy mentse a bőrét

2018.05.08. 17:09

Miután több alkalommal foglalkoztunk az utóbbi idők legnagyobb médiabotrányával, Sváby András trágárkodás-sorozatával és a hazug kettős beszéddel való szánalmas lebukásán, szerkesztőségünk levelet kapott a trágárság és álszentség nagymesterének ügyvédjétől. Nagyon úgy néz ki, hogy Sváby András mindent megtesz annak érdekében, hogy mentse a bőrét: nem csoda, hiszen ügyében pünkösd után dönt az őt foglalkoztató ATV vezetősége. Sváby jogi képviselője alá-fölé, oda-vissza kioktatott minket, és azt kérte tőlünk: vegyük le a védence számára kellemetlen híreket. Itt a válaszunk!

Erőteljesen kezd ráégni az elesettek hazug televíziós védőszentjére, Sváby Andrásra a személye körül kirobbant botránysorozat. (vagy, hogy Naplós kollégájának és chatpartnerének, Vujity Tvrtko álszent kifejezését idézzük: a "hétköznapok hőseinek" oltalmazójára). Ahogy megírtuk, a Sváby-Vujity-féle Heti Napló szerkesztőségének tagjai a beszélgetés során Soros György édesanyjáról páratlanul ocsmányul trágárkodtak, úgy, hogy a kamerák kereszttüzében állandóan védelmezik az üzletembert és politikáját. A Ripost információi szerint Németh Sándor vezető lelkész külföldön szerzett tudomást a kettős beszédet és a trágárságot magas szinten művelő celeb megdöbbentő ügyéről, amivel pünkösd után fog foglalkozik majd az ATV vezetősége. Röviden: Sváby András körül látványosan fogy a levegő.

Nem túl bátor: Ügyvédjén keresztül támad Sváby András

Portálunk több alkalommal foglalkozott az utóbbi idők egyik legnagyobb botrányával, ami nem igazán nyerte el a Napló-riporter tetszését. Ez egy szombati napon keltezett ügyvédi levélben csúcsosodott ki: Sváby jogi védője egy meglehetősen vehemens levelet címzett szerkesztőségünknek. Egész pontosan azt kérte tőlünk, hogy az Origo.hu hivatkozott sajtóközléseiben olvasható, illetve azokba beágyazott, meglátása szerint jogsértő tartalmakat haladéktalanul távolítsuk el.

Magyarán a bátorságáról méltán híres Sváby az ügyvédjén keresztül próbálja meg leszedetni a rá nézve kellemetlen információkat.

Beleznay ügyvéd irodájában dolgozik Zimány Linda is, akiről a bulvárlapok így írtak néhány éve (Bors, 2014.01.17):

A Károli Gáspár Egyetem jogi karán öt államvizsga van: büntetőjogból és alkotmányjogból a modell sikeres vizsgát tett. Polgárjog vizsgára nem is mehetett, mert a szakdolgozatát sem adta le időben, míg a közigazgatási jog és nemzetközi gazdasági jog vizsgákon megbukott.

Mivel Zimány világéletében médiajogász akart lenni, és Beleznay ügyvédet nem zavarta a tanulmányi előmenetele, felvette az egyéni ügyvédi irodájába.

Sváby András elégedettForrás: TV Paprika

Hogy közös erővel sikerült összehozniuk a szerkesztőségünknek címzett levelet, vagy csupán Beleznay ragadott klaviatúrát, azt nem tudjuk. Mindenesetre a dokumentumon az ügyvéd szignója díszeleg. Kezdésként kapásból sikerült egy ordas nagyot rúgni a magyar nyelv szabályaiba, amikor azt írta Beleznay, hogy a főszerkesztése alatt álló Origo.hu internetes oldalon. A kis nyelvtani bicebócaság után úgy folytatta, hogy az elmúlt napokban számos, Sváby András személyét (is) érintő sajtóközlés jelent meg portálunkon. Ezzel a félmondatával rendkívüli éleslátásról tett tanúbizonyságot, példátlan képességgel rámutatott arra, hogy bizony, valóban írtunk Sváby Andrásról IS. Innentől kezdve nem volt megállás, a levél hasonló magaslatokban folytatódott. Ezek voltak az iromány abszolút csúcspontjai:

  • Kiderült, hogy Beleznay doktor nemcsak egy szimpla jogi képviselő, hanem védence érdekében véleményt is tud formálni: szerepéből kitörve „nem túl szellemesnek titulálta", hogy nyilvánosságra hoztuk Svábynak egy applikációval folytatott beszélgetését.
  • Miután oda-vissza, alá-fölé kioktatott minket, kicsit követelőzött, majd közölte, hogy amúgy kénytelen jogi lépéseket kezdeményezni portálunkkal szemben.

Nagyjából ennyi volt a lényeg, de ha egy igazán rövid összefoglalót kellene készíteni a történtekből, az nagyjából így nézne ki:

  • KÉRÉS: Távolítsák el a Sváby Andrásra kellemetlen cikkeket a portálról. Mert Sváby jó ember, és amúgy is sérti a különböző jogait. De amúgy már bepereltünk titeket!
  • VÁLASZ: Eszünk ágában sincs levenni az ominózus írásokat, mivel munkahelyi csetelésről volt szó, nem pedig magánbeszélgetésről.

A kettős beszéd és a trágárság nagymestere mindent megpróbál

Megírtuk, hogy kínos, vállalhatatlan helyzetbe került az ATV Heti Napló című műsora. Ismeretlen emberek lemásolták, kifotózták, és körbeküldték a bulvármédiában a műsorvezető Sváby András és kollégái, képernyős riporterek „szakmai" levelezését, amikor is egy Soros Györggyel és édesanyjával kapcsolatos hír kapcsán elszabadult a pokol. A nyilvánosságra került szövegben repkednek a bazmegek és a hard pornó világába tartozó szaftos kifejezések, arról például, hogy Soros György édesanyja „fogazós típus-e," és hogy vajon az anya és fiú szex után szóba jöhetett-e némi kannibalizmus(!) is. Egész pontosan ezt írta Sváby Soros anyjáról: „az összegecizett mamapinát eszi meg a végén desszertként." A Soros Györgyöt bírálókkal szemben mindig kérlelhetetlen, magukat balliberálisnak tartó "újságírók", zömében a TV2-ből régen kirúgott emberek (Sváby András vagy a "hétköznapi hősökről" sápítozó Vujity Tvtrko) úgy tűnik, a magánéletükben teljesen mást gondolnak Soros Györgyről. Hiszen Soros György édesanyjáról írtak megmagyarázhatatlan, ocsmány trágárságokat. Az ügy kapcsán megkerestük a műsorvezetőt is, aki kizárólag SMS-ben volt hajlandó kommunikálni velünk. Amikor azt kértük, adjon interjút, ezt válaszolta: „Kizárt, eddig is jól elvoltak az álláspontom nélkül." Mivel a botrány dagadt, Sváby nevetséges magyarázkodásba kezdett trágár mondatai kapcsán közösségi oldalán.

Forrás: Facebook

Az Origo készített a trágár tévésről egy portrét ezután. Megírtuk, hogy a minősíthetetlen, alpári stílus mellett az is felháborító, hogy miközben műsorvezetőként Sváby körömszakadtáig védelmezi a bevándorláspárti tőzsdespekulánst, addig a kameráktól távol teljesen megváltozik a véleménye. A televíziós azonban nemcsak Soros ügyében gyakorolja a kétszínű és hiteltelen viselkedést, hanem az élet megannyi más területén is. Egyszer a sajtószabadságot siratja, majd pedig hírhamisítókat emel piedesztálra. Műsorában krokodilkönnyeket ejt a szegény emberekért, majd pedig luxuséttermekben dőzsöl. A botránynak nem volt vége, az Origo nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen Sváby egy ártatlan telefonos viccre olyan stílusban reagál, mintha részegen, egy kocsmában, alkoholista ivócimboráival hörögne jó néhány feles után. A következő kedves, csak a jobbikos meztelen polgármesterhez, Janiczak Dávidhoz hasonlítható mondatok hagyták el a száját:

 

nem kéne inkább a k.rva anyáddal foglalkozni,

te idióta b.sszál otthon a férjeddel

 Nem véletlen, hogy Sváby András mindent megtesz annak érdekében, hogy a rá nézve kellemetlen híreket töröljük. Mintha akkor le sem bukott volna. A trágár televíziós igyekszik menteni a bőrét. Nem sok sikerrel. Főleg, ahogy a Ripost erősen utalt rá, esetleg nyilvánosságra kerülnek más, Napló-féle levelezgetések is...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK