Rászólt, hogy tegyen pórázt a kutyájára – Majdnem halálra verték

Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron egy férfi a debreceni házától nem messze találkozott az ismerősével, aki a kutyáját póráz nélkül sétáltatta. A férfi ezért szólt is, mire a gazda a kutyáját magához hívta, és rátette a pórázt. A vita azonban tovább folytatódott, a végén pedig a kutyás úgy megütötte a másikat, hogy az majdnem belehalt.
Vágólapra másolva!

Az, aki a póráz miatt szólt, később bele is rúgott a kutyába.

Erre a kutyás férfi ököllel arcon ütötte, amitől hanyatt esett, és a fejét az aszfaltba ütötte, és elvesztette az eszméletét.

A megvert férfinek

több helyen eltört az arccsontja és a koponyája, és megzúzódott az agya. Csak azért maradhatott életben, mert gyorsan kórházba került.

A kutyás férfit nem sokkal később a lakásán elfogták, és eljárást indítottak ellene.