Elszabadultak a bárányok az M3-ason

baleset, m3, Kál
Vágólapra másolva!
A főváros felé vezető oldalon félpályán halad a forgalom az M3-ason baleset miatt – írja a katasztrófavédelem.
Vágólapra másolva!

Frissítés: Az útzárat feloldották, mindegyik sáv járható.

Összeütközött két autó, és az egyik felborult az M3-as autópálya 98-as kilométerénél, Kompolt és Kál közelében.

A két autóban összesen négy ember utazott, közülük hárman könnyebben megsérültek.

Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

Olvasónk szerint az egyik jármű bárányokat szállított, amelyeket később a tűzoltók tereltek össze. A dugó körülbelül négy kilométeres.

Forrás: Csumán Tamás

Forrás: Csumán Tamás