Ez a hármas szex legnagyobb veszélye

Vágólapra másolva!
Interneten hirdette magát egy férfit. Egészen pontosan azt ígérte áldozatainak, hogy vele, és az aktuális barátnőjével hármasban szexelhetnek. Ehelyett azonban elkábította a hirdetésre jelentkező férfiakat, aztán kirabolta őket.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a már évek óta – bár megszakításokkal – egymással párkapcsolatban élő nő és férfi egy erotikus partnerkereső oldalon álnéven, párként hirdették magukat.

A hirdetés felkeltette egy férfi figyelmét, ezért kapcsolatba lépett velük, és beszélgetni kezdtek az internetes oldalon.

Meg is állapodtak abban, hogy a pár elmegy a férfihoz, ott szexelnek előtte, és ha úgy alakul akkor a férfi csatlakozik.

A pár célja azonban az volt, hogy a férfit elkábítsák, és kirabolják.

El is mentek a férfihoz, és egy adott pillanatban, amikor a nő elterelte a férfi figyelmét, a párja altató, kábító hatású szert öntött a poharába.

A férfi megitta az italt, amitől rövid időn belül elkábult. Ezután elvették a telefonját, és magára hagyták.

A férfi ugyenezt egy másik férfival is megtette, de már egy másik nővel ment. A módszer azonban ugyanaz volt, neki is azt ígérték, hogy hármasban szexelnek majd, de csak elkábították, és kirabolták.

Tőle az óráját, a telefonját, és a pénzét vitték el.

Az ügyben eljárás indult. A férfi és az egyik nő társa más ügy miatt már a börtönben vannak, a másik nő pedig előzetesbe került.