Az elveszett mandátum nyomában

2018.05.10. 11:48

Sem választási, sem más ügyben nem alkothat jogot a bíróság – az ugyanis sérti a hatalmi ágak elválasztásának rendjét.

Az elmúlt napokban port, nagy port vert fel a Kúria Kovács András vezette tanácsának döntése, mely – hogy akkor jogilag precízek legyünk – helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) „magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazásának eredményét megállapító" határozatát. Magát a kúriai felülvizsgálatot, majd az azt követő alkotmánybírósági eljárást is a Fidesz kezdeményezte, indítványozva, hogy a 4360 darab, „nem hivatalos borítékban érkezett" levélszavazatot érvényesnek fogadják el. Tudniillik nincs olyan törvényi előírás, mely konkrétan érvénytelenségi okként jelölné meg a hivatalos válaszboríték hiányát.

Mindennek a politikai megfontolása vélhetően az volt, hogy az érvényes levélszavazatok 96%-a Fidesz-KDNP-re érkezett, tehát a vitatott szavazatok jó részre is vélhetően ebbe az irányba „húzhatott". És mivel a Fidesz-KDNP listájának 506 szavazat hiányzott még ahhoz, hogy még egy listás mandátumra szert tegyen, jó eséllyel állítható: e döntésen múlt a már-már legendássá váló, 134. „fideszes" képviselőhely sorsa. Az Alkotmánybíróság ügyet lezáró végzésében erősen érzékeltette, hogy a kúriai határozat egyébként „felvetné az alaptörvény-ellenesség kételyét" – azonban, mivel a testület nem ténybíróság, tehát bizonyítási eljárást nem folytat le, ezért a fideszes panaszt sem befogadni, így érdemben elbírálni sem tudta.

Ez utóbbi részint persze igaz – bár az ilyen értelmezésen túl is lehetett volna lépni –, de sejthető, hogy az AB döntésének hátterében az Országgyűlés megalakulásának szorító határideje állt. Az Alaptörvény értelmében ugyanis az államfőnek a törvényhozás alakuló ülését legkésőbb a választástól, tehát április 8-tól számított 30. napra kell összehívnia – ugyanakkor, ha az Alkotmánybíróság új eljárására és a kérdéses levélszavazatok újraszámolására utasította volna a Kúriát május 2-i döntésében, akkor az Országgyűlés nagy valószínűséggel nem tudott volna teljes létszámmal, rendben összeülni 6 nappal később.

Eddig a tények, most következzenek a kommentek, értékelések. Én magam úgy gondolom, hogy a testület ellenzéki többsége által megszavazott NVB-határozat, illetve a Kúria végzése alaptörvény-ellenes. Utóbbi legfőképpen azért, mert önkényes, iratellenes és politikailag motivált – mely szempont elvileg távol kellene álljon a jogalkalmazó bíróságoktól. Ezen érveket korábban már igyekeztem részletesen kifejteni, úgyhogy ezzel most nem untatnék senkit se, a lényeg, hogy a döntés önkényes, tilalmazott bírói jogalkotást tartalmaz, mert a törvényben a levélszavazatok érvénytelenségére vonatkozó 9 érvénytelenségi ok mellé egy újat kreált; iratellenes, mert az NVI tájékoztatásával szemben azt tartalmazza, hogy valamennyi érvénytelennek tekintett szavazatot összekeverték már, így nincs lehetőség az ügyben vitatottak „visszakeresésére"; valamint politikailag motivált, mert a Kúria döntését attól tette függővé, hogy konkrétan a Fidesz-KDNP listája „profitálhat-e" az érvényessé történő esetleges „átminősítésből". De a miniszterelnök maga is értékelte az ügyet úgy fogalmazva, hogy „a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához".

A témán természetesen kapva kapott az eddigiekben a választási szabályok tökéletlenségét, Fidesz irányába történő „lejtését", a választási szervek elfogultságát és a „fideszes Kúria" mantráját monoton motyogó ellenzéki sajtó is. Ennek csimborasszóját – nem meglepő módon – a nagyotmondó, hangzatos címadásairól híres Index produkálta, mely a nyilatkozatháborúban adott (egyébként vérlázítóan balga) kúriai közleményt „helyre tette a Kúria Orbánt" szalagcímmel hozta. De hasonlóképpen, egy emberként kelt a jogértelmezés helyett jogalkotást végző kúriai álláspont védelmére a Gyurcsány-kormány főosztályvezetője és államtitkára – és persze a 444.hu szakértő stábja  is. Hirtelen nagyon „jófejjé" vált az eddig külföldön és belföldön egyaránt korholt, „fideszesített" igazságszolgáltatás.

Érdemes tehát mindegyik „szereplő" mozgását nézni: most, hogy a Kúria egy, a kormányzó pártok számára hátrányos döntést hozott, már nem „sóhivatal" vagy az „állampárt meghosszabbított keze" az ellenzék szemében, hanem a „legmagasabb bírói fórum", mely „részletesen elmagyarázta" döntése helyességét – a tónus hasonló ahhoz, mikor a bíróság megbírságolta  a Fideszt plakátjaiért. Sőt, az ellenzéki pártok helyett ellenzéki pártként viselkedő sajtó már félti is a korábban még „fideszfasizmussal" illetett Kúriát, ugyanis azt vélelmezik, hogy az ellene indított „támadás" a bírósági rendszer átalakítását készítheti elő (Bár én eddig úgy tudtam az ellenzéki lapokból, hogy az egész magyar igazságszolgáltatás, ügyészségestül, OBH-stul, kúriástul csőfideszes, így nem igazán értem az „óvó féltést".)

Persze a Kúria reakciója is megér egy misét. Miközben a döntést alapvetően egyébként megvédő Darák Péter is elismerte, hogy „nem a legkidolgozottabb határozatok" egyikéről van szó, sőt, az akár „szerencsétlen megfogalmazásokat" is tartalmazhatott, az Indexnek küldött válaszban a Kúria a „politikai vádakkal" kapcsolatban teljesen hajmeresztő állításokat tett. Az ügy egyik sarokpontja ugyanis – ahogy azt az Origo is megírta  –, hogy az eljárás során a tanácselnök megkereste a Nemzeti Választási Irodát: a szóban forgó „4360 levélszavazat, amennyiben azt kizárólag a FIDESZ-KDNP jelölőszervezetek országos listáján elszámolásra kerül, eredményez-e mandátumváltozást?" Az NVI erre fel tájékoztatta a Kúriát, hogy a Fidesz esetében már 506 szavazat is mandátumváltozást eredményezne.

A Kúria válasza szerint a megkeresésre azért volt szükség, mert „az eljáró tanácsnak olyan adatokra is szüksége lehet, amelyek az ügy irataiban nem lelhetők fel", azonban „azért szerepel a Fidesz [és csak a Fidesz – a szerző], mert a Fidesz volt az ügyfél a jogorvoslati eljárásban, és amennyiben általános adatkérésre került volna sor, úgy több mint 20 párt adatait kellett volna kezelni", de a végleges „határozat indoklása feltehetően azért nem tér ki erre a tényre, mivel a döntés során a közölt adatot nem használták fel, hiszen nem az NVB határozatának megváltoztatására, hanem annak helyben hagyására került sor". Tehát: a Kúriának saját állítása szerint az ügy érdemi elbírálásához szükségeltettek a vonatkozó információk, azonban a kért és megkapott adatokat nem szerepeltették a végzésükben, pedig azokat felhasználták. Ez abból is kitűnik, hogy a Kúria az indokolásban úgy fogalmaz – szintén az NVI tájékoztatása alapján –, hogy „[az] érvénytelenné nyilvánított levélszavazat[ok] azóta felbontásra került[ek].

Ebből következően a Kúria nem lett volna abban a helyzetben, hogy utólag meg tudja ítélni, mely válaszborítékok nem voltak lezárva beérkezésükkor". Ez nemcsak arra mutat, hogy a bíróság (nyilvánvalóan) felhasználta az NVI által közölt adatokat – és azokat pártpolitikai prizmán keresztül vette figyelembe –, de arra is, hogy a Kúria egyszerűen nem mond igazat. Ugyanis a periratokban világosan szerepel, hogy magának az eljáró tanács elnökének aláírásával ellátott, az NVI tájékoztatásán alapuló „Hivatalos feljegyzése" azt tartalmazza: a vitatott érvényességű borítékok valójában a többitől elkülönítve, egyértelműen meghatározható módon kerültek tárolásra". Tehát a Kúria nem csak, hogy felhasználta döntése megalapozásához a Fidesz-KDNP listájára vonatkozó mandátumkalkulációt – mely jogi nonszensz, ennek akkor lett volna jogilag értelme, ha a bíróság általánosan, valamennyi pártlista tekintetében érdeklődik –, de ezt végzésében hallgatásával le is tagadta, egyebekben pedig szöges ellentétét állította annak, mint amiről az NVI hitelt érdemlően tájékoztatta.

De fenti vita – ahogy erre az Alkotmánybíróság is utal döntésében – egy sokkal mélyebb és veszélyesebb problémára irányítja a figyelmet, már ha „felületesnek" és „veszélytelennek" nevezhetjük azt, hogy bíróságok politikai alapon döntenek pártmandátumok sorsáról. Ugyanis a dolog alkotmányos lényege abban ragadható meg: adott esetben nem teljesen egyértelmű, hiányos vagy a valóság nem minden „szeletére" kiterjedő jogi szabályozás, pontosabban az azzal összefüggő vita esetén alkothat-e jogot a jogalkotó helyett a bíróság?

Jogértelmezés és jogalkotás között természetesen óriási különbség van: ugyanis a választások révén arra felhatalmazást szerzett jogalkotó szerv rendelkezik arra vonatkozóan legitimitással, hogy a társadalom viszonyait és az egyéni élethelyzeteket meghatározó, mindenkire vonatkozó, kötelező magatartási szabályokat alkosson. E szabályok többségükben természetesen jellegükből kifolyóan átfogóak, általánosak – bizonyos értelemben „elvontak" –, melyek gyakorlati alkalmazása és értelmezése, azaz konkrét élethelyzetekre, jogviták eldöntésére történő applikálása az alkotmány, a jogalkotó célja és a józan ész követelményeinek figyelembevételével természetesen a bíróságok feladata. Ezen keresztül jogot azonban a bíróság nem alkothat, tehát konkrét, új normatív előírást nem állapíthat meg, hiszen erre alkotmányos felhatalmazással nem rendelkezik, ilyetén cselekménye sértené – és sérti is – a hatalmi ágak elválasztásának rendjét.

A Kúria szóban forgó döntésével azonban épp ezt tette: a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 289.§ (3) és (4) bekezdéseiben foglalt és zárt módon felsorolt 9, azaz kilenc érvénytelenségi ok mellé kreált egy újat – saját felfogása szerint úgy, hogy az egyik, rögzített érvénytelenségi okba („a válaszboríték nincs lezárva") beleértett egy újat: azt, ha a levélszavazat nem a hivatalos válaszborítékban érkezett, tekintet nélkül arra, hogy az lezárt volt-e vagy sem. Lehet mondani, hogy a törvényi szabályozás rossz, hiányos vagy hogy rendeleti szinten további konkretizálást igényelne. Egyet nem lehet: hogy az ilyen helyzeteket a bíró önkényes, a jogalkotó céljával egyértelműen szembemenő, tartalmilag jogalkotást jelentő, formailag jogértelmezésnek tűnő döntéssel „feloldja".

Az Alkotmánybíróság az ügyben ezért is erősítette meg korábbi gyakorlatát, miszerint „az a bírói ítélet, amely alapos ok nélkül hagyja figyelmen kívül a hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével". Mindennek – az AB korábbi gyakorlata alapján is – a fundamentuma, hogy „a bírói döntés előtt (...) korlát áll. Ez pedig nem más, mint az a töretlen jogértelmezési axióma, amely a bírói döntést a törvény alá rendeli. (...) A bírói hatalom tehát alapvetően és közvetlenül nem veheti át a jogalkotás funkcióját egyik – a hatalommegosztás rendjében erre feljogosított – szervtől sem. A jogértelmezésre – akár az adott jogvitához kötődően (....) csak a jogi szabályozás keretei között kerülhet sor. A bírói hatalom tehát alapvetően és közvetlenül nem veheti át a jogalkotás funkcióját egyik – a hatalommegosztás rendjében erre feljogosított – szervtől sem".

Ha mégis átvenné – vagy átveszi, ahogy esetünkben is történt –, az a bírói állam kialakulásához, a politikai bíráskodás kialakulásához vezetne (és ahogy látjuk, vezet is), ahol a választott tisztségviselők helyett a nem választott vagy legfeljebb csak sokszorosan áttett (kooptált) legitimációval rendelkező bírák alkotnák a jogot. Ezt nevezik végső soron „jurisztokráciának", a bírák uralmának, ahol a bíróságok által kezelt jogi normák egyre inkább csak absztrakt jogelvekké válnak, tág értelmezési lehetőséget biztosítva számukra, melynek során – ahogy a mellékelt példa is mutatja – a törvényektől elszakadó és bíró „objektivitásán" múló értelmezés kerül domináns helyzetbe. És ezt tétlenül figyelni: több mint bűn. Hiba.

Szánthó Miklós
igazgató
Alapjogokért Központ