A Brenner János halála körüli titkokról beszélt a testvére

Vágólapra másolva!
A boldoggá avatott Brenner János szellemi hagyatékáról beszélt a Figyelőnek a vértanú pap testvére, József atya. Az idős lelkész szerint a katolikus egyház túléli a liberálisok támadását, miként a kommunizmust és a nemzetiszocializmust is sikerült átvészelnie.
Vágólapra másolva!

Személyes élményeit is elmesélte a Figyelőnek Brenner József atya testvérének boldoggá avatása kapcsán.

- mondta az idős atya, hozzátéve: testvére, Brenner János derűs, szeretetteli személyiség volt, alapos lelkipásztor, aki naplót vezetett. Felnézett rá, mert több nyelvet beszélt, intelligens ember volt.

A Brenner családban mindhárom fiú a papi hivatást választotta. 1952-ben, Győrben kerültek össze, ott egy évig együtt készülődtek a szolgálatra. Az atya szerint Brenner János kitűnően tudott bánni a fiatalokkal, szerinte

ez volt a fő bűne a kommunisták szemében, ezért ölték meg harminckét késszúrással és verték szét a fejét.

A Figyelőnek adott interjúban elmondta, a gyilkosok ugyan megkerültek, de nem büntették meg őket. Ráadásul 1989-ig a hatóságok titkolták ezeket az ügyeket, Brenner atya szerint amikor János testvérét meggyilkolták, öt papot öltek meg abban az évben. A cél a megfélemlítés volt, hogy a papok ne szolgálják az egyházat. A testvére meggyilkolása kapcsán indított perben és azt követően azt sem tudta, tanú vagy vádlott.

Amikor a szülei megkapták a gyásztáviratot, némán ültek, sohasem tudták feldolgozni a történteket. Mint ahogy azt sem, hogy

a gyilkosságról évtizedekig nem lehetett beszélni, még az egyházban sem. Brenner János temetését civil ruhás ÁVO-sok is felügyelték; hiába akarták elküldeni a gyászolókat, mindenki csendben várakozott tovább.

Brenner atya 75 éves korában ment nyugdíjba, jelenleg Veszprémben spirituális. Részletek a Figyelőben!