A szurikátákat megölik, ugye?

Egy hete uralja a közéleti topikokat a szurikáta és a balesetben talán még nagyobbat sérült kisfiú esete. Egy hét alatt több ezren váltak önkéntes pszichológussá, tanácsadóvá, a disznóvágásról maradt véres hurkát majszolva kidühönghették magukat, bele sem gondolva, mennyivel nagyobb károkat okoznak, mint az általuk keresztre feszített kisfiú.

Aki fröcsögni akar, aki szelepet keres, hogy kiadhassa felgyülemlett keserűségét, mindig talál egy akár ártatlannak tűnő esetet is, hogy ezekamaifiatalokozhasson, népnevelhessen. Alig több, mint egy hete terrortámadás történt Párizsban, múlt héten pedig robbantásos merénylet áldozata lett egy magyar nő Kaliforniában. De a gyűlölködés mégis egy szerencsétlen baleset áldozatán, a kisfiún csattan.

Áldozatán, mert bár lehetett volna az eset egy lecke a számára, hogy nem nyúlkálunk be az állatokhoz, főleg, ha ki van írva, hogy tilos. Az internetes kommentelők, magukat állatvédőnek becéző embergyűlölők viszont tettek arról, hogy a lecke inkább trauma legyen. Egy állat halálát okozni nem szándékosan, ijedtségből, álmatlan éjszakákat okozó baleset. Emiatt valaki kegyetlen halálát követelni és kitartóan gyűlölködni, arc és sokszor név nélkül az interneten, nem más, mint cyberbullying, vagyis a bántalmazás egyik formája.

A cyberbullying lényege, hogy a bántást, az erőszakos, többször megismételt ártalmas cselekedeteket elektronikus úton, sokszor levelek, de kommentek formájában is, szándékosan, a bántás, zaklatás céljával teszik az elkövetők. A cyberbullying pszichés hatását, károkozását tekintve nem más, mint a személyesen történő szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás. Ráadásul a nyomai örökre megmaradnak, hiszen „az internet nem felejt”, a gyűlölködő sorok évekkel később is visszakereshetőek lesznek.

A szurikáta meghalt, ideje eltemetni. A névtelen kommentelés helyett pedig a következő rántott húsos, sonkás-csülkös családi ebéd úgyis jó alkalom megemlékezni az állatvédelem fontosságáról.

Horváth Zsófia pszichopedagógus írása az Origónak.