Ellenzéki erkölcsök: az MSZP és a Liberálisok versenyeztek, ki árulja el a másikat

2018.05.24. 09:27

Birtokunkba került az MSZP és a Párbeszéd közötti frakciómegállapodás, ami némileg új megvilágításba helyezi Bősz Anett kilépését és az MSZP és a Liberálisok közötti nevetséges „háborút”. A dokumentum érdekessége, hogy abban egyetlenegyszer sem szerepel a Liberálisok neve, pedig a választási kampányban mindhárom párt benne volt az úgynevezett Változás Szövetségében. A Liberálisok hivatalosan azért nem szerepeltek a koalícióban, mert akkor 15 százalékot kellett volna elérniük, az pedig a teljesen szétesett MSZP-nek már rég nem megy. Minden jel arra utal, hogy a szocialisták és a párbeszédesek a korábbi együttműködésük ellenére Fodor Gáborék feje felett döntöttek a parlamenti munkával kapcsolatos legfontosabb kérdésekben. Vagyis ez az a szövetség, ahol mindenki átver mindenkit.

Napok óta azt hajtogatja közösségi oldalán Fodor Gábor, a Liberálisok politikusa, hogy az MSZP és a Párbeszéd felrúgta a velük választás előtt megkötött megállapodásukat, ezért voltak kénytelenek az elméletben három párt alkotta szövetségből kilépni. Ismert, Bősz Anett, a Liberálisok parlamenti képviselője a múlt héten váratlanul otthagyta a Párbeszéd parlamenti frakcióját, arra hivatkozva, nem látott garanciát arra, hogy érvényre juttathassa a liberális értékeket. Még ezen a napon a balliberális portálok szerkesztőségeiben landolt egy dokumentum, amelynek tanúsága szerint a választások előtt Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Fodor Gábor megállapodott arról, hogy a szocialisták 2018 és 2022 között évi 60 millió forinttal támogatják majd a Liberálisokat. Innentől kezdve az a „nézet” lett az uralkodó a közvéleményben, hogy a Liberálisok azért léptek ki Karácsony Gergely pártjának frakciójából, mert nem jutottak hozzá a pénzükhöz. Ezt persze az érintett liberális politikusok többször is tagadták. Az egészben az egyik leghátborzongatóbb, hogy a valószínűsíthetően tiltott pártfinanszírozásról szóló megállapodást a szocialisták szerint a saját elnökük eltitkolta előlük.

A szocialisták és Karácsony Gergelyék semmibe vették Fodorékat 

Birtokunkba jutott azonban a szocialisták és Karácsony Gergely pártja közötti frakciómegállapodás, amely új kanyart jelent a történetben. A dokumentumot Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, valamint Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője írta alá. Ennek időpontja (2018. április 24.) is lényeges, hiszen a megállapodást még bőven az új Országgyűlés megalakulása előtt, viszont a választás után szignózták a felek. Tehát a parlamenti osztozkodás időszakában, amikor a pártok megpróbálják az érdekeiket minél jobban érvényesíteni, minél jobb pozíciókat szerezni.

Ez nem sikerült túl jól a Liberálisoknak, hiszen a párt neve egyetlenegyszer sem szerepel a dokumentumban. Ebből arra lehet következtetni, hogy Fodorékat egész egyszerűen kihagyták az egyezkedésből szövetségeseik, és fejük felett döntöttek a parlamenti munkával kapcsolatos legfontosabb kérdésekben.  

Forrás: Origo

Ilyen kérdésekbe nem volt beleszólásuk a Liberálisoknak:

  • A pártnak nem lett volna tagja a frakciószövetség munkájának irányítását végző Koordinációs Testületben, amely meghatározza a legfontosabb politikai célokat. Nem mellesleg ez a szerv javaslatot tehet a frakciószövetség rendelkezésére álló működési keret 30 százalékának felhasználására.
  • Feltehetően nem jutott volna a párt egy árva fityinghez sem a frakciópénzekből, és nem lett volna módja beleszólni ezeknek a pénzeknek az elköltésébe. Ugyanis a megállapodás alapján a működési keret fennmaradó részének (70 százalék) felhasználásáról az MSZP (49 százalék), valamint a Párbeszéd frakcióvezetője (21 százalék) dönthet, azaz Tóth Bertalan és Szabó Tímea.
  • Ugyanez lett volna a helyzet a parlamenti képviselők munkáját segítő munkatársakkal. Ezeket a státuszokat is leosztották maguk között a szocialisták és a párbeszédesek. Egész pontosan ebben a kérdésben is Tóth és Szabó dönthet, előbbi 25, utóbbi 7-re tehet javaslatot.
Forrás: Origo

A megállapodás úgy fogalmaz, hogy fenn akarják tartani a választáson létrejött szövetséget az Országgyűlés keretei között. Mindez azért is érdekes, mert a választási kampányban a Liberálisok is tagjai voltak az úgynevezett Változás Szövetségének, amelyet a szocialisták, a Párbeszéd és így Fodorék alkottak. Ez azt jelentette, hogy a párt nem indított egyetlenegy jelöltet sem, és beálltak az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely mögé. Ennek köszönhetően kapta meg Bősz Anett a 15. helyet az országos pártlistán, és ezzel újoncként bejutott a magyar Országgyűlésbe. Ahol viszont már nem volt olyan gördülékeny az együttműködés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK