Megállapodott a kormány a Gazprommal a 2019-es orosz gázszállításokról

SZIJJÁRTÓ Péter
Szentpétervár, 2018. május 25. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és a Gazprom orosz állami gázipari monopólium vezérigazgatója, Alekszej Miller találkozója Szentpéterváron 2018. május 25-én. Szijjártó Péter a Nemzetközi Gazdasági Fórumon vesz részt Szentpéterváron. MTI Fotó: KKM / Szabó Árpád
Vágólapra másolva!
Sikerült megállapodni a Gazprommal a Magyarországra irányuló gázszállítások jövő évi mennyiségéről és áráról, illetve megkezdődtek az egyeztetések a 2020-as szállításokról is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel telefonon pénteken, miután részt vett a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozott Szijjártó Péter, és felhívta a figyelmet arra, hogy az érvényben lévő hosszú távú magyar-orosz gázvásárlási megállapodás 2021-ig szól. A tárcavezető Szentpéterváron a többi között Szergej Lavrov külügy- és Gyenyisz Manturov ipari miniszterrel, Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával, valamint Kirill Komarovval, a Roszatom vezérigazgató-helyettesével tárgyalt.

Kitért arra, hogy

folyamatosan zajlik egy új, Magyarországot délről ellátó gázbetáplálási pontnak az előkészítése.

Emlékeztetett, hogy a korábban Bulgáriával és Szerbiával aláírt megállapodás értelmében 2019 végére déli útvonalon újabb gázmennyiség érkezik Magyarországra, a bolgár és a szerb gázvezeték-rendszer belső modernizációjából fakadóan.

„Magyarország versenyképességét és az alacsony rezsiköltségeket hosszú távon garantáló paksi atomerőmű-bővítés a menetrendnek megfelelően halad. Az építkezéshez szükséges valamennyi környezetvédelmi engedély hatályba lépett és jogerős. Immáron minden uniós akadály elhárult” - mondta.

„A Roszatom számára az építési területet február végén átadtuk, és már a finanszírozási szerződés végrehajtása is megkezdődött” - tette hozzá Szijjártó Péter.

Szentpétervár, 2018. május 25. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és a Gazprom orosz állami gázipari monopólium vezérigazgatója, Alekszej Miller találkozója Szentpéterváron 2018. május 25-én. Szijjártó Péter a Nemzetközi Gazdasági Fórumon vesz részt Szentpéterváron Forrás: MTI/Kkm

A Roszatom pénteken közölte, hogy 2020-ban kezdődik meg a két új paksi energiablokk építése, amelyeket 2026-ban, illetve 2027-ben csatlakoztatnak az energiahálózathoz. Szijjártó Péter megerősítette, hogy ez egybevág a megvalósítási menetrenddel.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnöknek a szentpétervári fórum alkalmából folytatott megbeszélése alapján megállapodás született a két ország stratégiai együttműködéséről a nukleáris iparban.

A miniszter jó hírnek nevezte a magyar vállalatok számára, hogy az orosz-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom a tavalyi éves 30 százalékos növekedését követően már az idei év első két hónapjában is több mint 11 százalékkal bővült, és február végén kis híján elérte az 1 milliárd eurót.

„Ez azt mutatja, hogy az európai uniós szankciók és az orosz viszontintézkedések okozta jelentős kereskedelmiforgalom-visszaesést követően megindult a növekedés, újabb magyar vállalatok jutnak exportlehetőségekhez. Most a gyógyszeripar és a gabonatermékek exportja húzza a kivitel növekedését” - jelentette ki Szijjártó Péter.