Soros György egyik emberének adta át parlamenti helyét Karácsony Gergely

Vágólapra másolva!
Vajon kinek adta át parlamenti mandátumát az a Karácsony Gergely, aki körül hemzsegnek tanácsadói szerepkörben a bevándorláspárti milliárdos, Soros György emberei, akikből még egy szánalmasra sikerült árnyékkormányt is csinált? Természetesen egy újabb Soros-embernek, a Soros-alapítvány volt munkatársának. Így tehát Soros még szorosabb felügyelet alá helyezi a kis híján parlamenti képviselet nélkül maradó Párbeszéd frakcióját.
Vágólapra másolva!

Beigazolódott, amit korábban is tudhattunk: a minipárt sajtótájékoztatóján kiderült, Karácsony Gergely társelnök Kocsis-Cake Olivio pártigazgatónak adja át parlamenti helyét holnap.

Az indoklás pedig a következőképpen néz ki: a bukott miniszterelnök-jelölt az önkormányzati választásokra és a zuglói polgármesteri munkájára szeretne koncentrálni.

Ezzel végérvényesen lelepleződött Karácsony gyengécske trükkje: nem különösebben izgatta az áprilisi országgyűlési választás, csak arra volt jó neki a kampány, hogy a valamivel több, mint egy év múlva esedékes főpolgármester-választásra reklámot szerezzen magának.

A helyére beugró Kocsis-Cake Olivio pedig leszögezte, nagy erővel szeretné megvalósítani a kis híján parlamenti képviselet nélkül maradó Párbeszéd innovatív javaslatait, jelentsen ez bármit is. A politikus hozzátette, hogy az országgyűlési frakcióban esélyegyenlőséggel, szociális kérdésekkel, uniós témákkal és nemzetpolitikával is szívesen foglalkozik majd. Leginkább utóbbi tűnik izgalmasnak, hiszen az apai ágon bissau-guineai származású politikus Soros György közismert embere.

Kocsis-Cake Olivio Forrás: Facebook

Soros alapítványának munkatársa volt Kocsis-Cake

Korábban arról cikkezett a Magyar Idők, hogy Karácsony helyére Kocsis-Cake Olivio vagy V. Naszályi Márta lehet a befutó. Mindkét politikus mögött „komoly" „erők" sorakoztak fel: előbbit Szabó Tímea frakcióvezető, utóbbit Tordai Bence, a párt országgyűlési vezetője támogatta. Ma nyilvános eredményhirdetésre került sor az egész országot lázban tartó kérdésben.

Kocsis-Cake 2010-ben még az LMP-ben politizált, a 2013-as pártszakadás után Karácsony Gergelyékkel, azaz a párt Bajnai-szárnyával tartott, ma pedig a Párbeszéd pártigazgatója, holnaptól pedig a párt országgyűlési képviselője. Életrajzából kiderül, civilként oktatási, kutatási és a média területén végezte munkáját. Dolgozott továbbá:

  • a Kurt Lewin Alapítványnak,
  • Soros alapítványának,
  • a Rádió Cafénak,
  • a Civil Rádiónak is.

Vagyis tökéletesen Soros-kompatibilis. Ez persze nem nevezhető kiugróan meglepőnek, hiszen Karácsony Gergely körül hemzsegtek az amerikai milliárdos emberei tanácsadói szerepkörben, plusz hasonló felfogású személyekből hirdette meg hírhedt árnyékkormányát.