Hosszú Katinka édesapja, a korábbi válogatott kosárlabdázó Hosszú István nyilatkozott a Lokálnak, amelyben elmondta a véleményét Shane Tusupról. Szokásához híven a Soros-Simicska birodalom függetlennek hazudott lapjai hiénaként csaptak le a cikkre, azt harsogva, hogy az interjú hamis. A Lokál azonban bizonyítani tudja azt is, hogy Hosszú István nyilatkozott, és azt is, hogy jóváhagyta a nyilatkozatot. 

Hosszú István erős szavakkal kritizálta Shane Tusupot a Lokálnak adott interjúban. Ezeket mondta többek között: „Gyerekes butaság, amit Shane csinál. Szerintem nem ez a megoldás, ráadásul nem egészen a tényeket írta le. Az, hogy Katinka jóba lett Dudás Danival, az csak következménye annak, hogy ők szakítottak. Dani igazán férfiként viselkedett és nőként tekintett Katinkára, ami Shane-ről nem mondható el. Ugyanakkor Shane-től nem lehetett sokkal jobbra számítani, nem hazudtolta meg önmagát." Elismerte persze, Shane Tusup edzői kvalitásait, és kiállt a lánya, a világklasszis úszónő mellett.

Ezek után Simicska lapja, az Index, az Iron Corporation közleményére hivatkozva (a cég Hosszú és Tusup közös cége, tehát valójában ebben a helyzetben nehéz eldönteni, hogy ki adta ki a közleményt) azonnal azt hazudta, hogy az interjú nem is létezett, a Lokál nem is beszélt Hosszú Katinka édesapjával. Ez persze, nem meglepő, hiszen az Index rendszeresen közöl a fake news kategóriájába tartozó híreket, a migránsválságnak például évek óta a tényét is tagadják.

Ezt a hazugságot azonnal átvette Szauer Péter rendszeresen hazugságon kapott, Soros György pénzéből finanszírozott lapja (ezekről: itt, itt és itt írtunk), a HVG, majd a másik Simicska-zászlóshajó, a Hír TV is vezető hírként hozta. És miközben ők folyamatosan médiaetikáról papolnak, egyikük sem kérdezte meg erről a Lokált.

Nos, mi megtettük. Sőt, a Lokál szerkesztősége meg is mutatta nekünk a bizonyítékokat, így nyilvánvaló: Hosszú István nyilatkozott a Lokálnak, és pontosan azt mondta, és azt is hagyta jóvá nyilatkozatként, ami megjelent.