Az állandó rettegés miatt ugorhatott vonat elé unokájával a horti nagymama

Vágólapra másolva!
Kemény küzdelmet folytatott egész életében a horti nagymama, aki az unokájával együtt a vonat elé vetette magát szombaton. Többek szerint ez vezethetett a szörnyű tragédiához - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Sok gyötrelemmel kellett megküzdenie a horti nagymamának, aki a hétvégén a vonat elé vetette magát egy vasúti átjáróban Hatvan közelében. Mindenki azt találgatja, miért tehette. Az életének több részletére fény derült, amely az elkeseredését igazolhatja.

A 49 éves nagymama intézetben nőtt fel, majd fiatalon házasodott, lánya nyitott gerinccel született, és egész életét kórházban töltötte.

Anyjának folyamatosan gondoznia kellett őt. Férjével folyamatosan küzdöttek a gyámüggyel, mert nehéz körülmények közt nevelték gyereküket.

Ez a helyzet akkor vált még súlyosabbá, amikor még egy fiuk született, de a nő elveszítette a férjét, és egyedül maradt a problémákkal

- írja a Blikk.

A nagymama unokája esetében is attól tartott, hogy a gyámügy végül elveszi a kisfiút tőlük, mert nem megfelelőek a körülményeik a gyerek felneveléséhez. Hétfőn a TV2 Tények című műsorában a gyámügyi hivatal és az anyuka is cáfolta, hogy el akarták volna vinni a kis Benettet.

- mondta a Blikknek a család egyik ismerőse, Zsolt.

A nagymama élettársa teljesen összetört.

A Blikknek azt mondta, hogy nem érti, hogy párja miért tette, mivel most készültek arra, hogy összeköltöznek.

A lap által megkérdezett szakértő, Skultéti-Szabó Katalin klinikai szakpszichológus szerint az ilyen tetteknek mindig vannak előzményei. A nagymama valószínűleg az állandó családi és létfenntartási gondok miatt nem látott más kiutat. Hirtelen felindulásból ránthatta magával unokáját.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!