Fiktív ügyfelekkel csaltak a Questor-ügy vádlottjai

Győri ETO, Foci, Questor
Quaestor - Győr, ETO park
Vágólapra másolva!
A Quaestor-ügy 8 vádlottjával szemben nyújt be újabb vádiratot a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt.
Vágólapra másolva!

T. Csaba és társai a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-csoport működtetésének keretében 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek elsődleges célja a befektetők pénzének, értékpapírjainak ellopása volt.

A bűnszervezet működése során 2009-ben és 2010-ben az úgynevezett Quaestor Kurázsi Befektetési jegyek eladásából a vád szerint összesen

2,2 milliárd forintot meghaladó bevételre tettek szert jogtalanul.

Módszerük lényege az volt, hogy a számlavezetéshez használt úgynevezett Bróker rendszerben létrehoztak egy

„Technikai T2”-nek nevezett fiktív ügyfelet,

és egy ahhoz tartozó fiktív értékpapírszámlát. Ezután ezen az értékpapírszámlán jóváírták a valóságban nem létező Quaestor Kurázsi Befektetési jegyeket, majd átvezették egy másik ügyfélszámlára, amit eladtak a Quaestor Befektetési Alapkezelőnek - olvasható Ibolya Tibor, fővárosi főügyész közleményében.

Az értékesítési ügylet során a Quaestor Értékpapír Zrt. bizományosként járt el, így a Quaestor Befektetési Alapkezelő felé történő elszámoláskor a fiktív ügyletek révén leplezték a valódi forgalmat, ami lehetővé tette a fenti összegű bevétel megszerzését. A vádlottak

ezzel biztosították a Quaestor cégcsoport további működését

azokban az időszakokban, amikor egyéb értékpapírok jogtalan ellopására nem volt lehetőség, és a kötvényértékesítésből származó bevétel is csökkent. A Fővárosi Főügyészség a személyi és tárgyi összefüggésre tekintettel a vádiratban azt is kezdeményezte, hogy a Fővárosi Törvényszék az újabb bűnügyet a már folyamatban lévő bűnüggyel (alapüggyel) egyesítse.