Kósa Lajost választották a szövetkezeti tanács elnökévé

Kósa Lajos interjú portré Kósa Lajos interjú, portré
Kósa Lajos interjú, portré
Vágólapra másolva!
Kósa Lajost választotta elnökének tisztújító közgyűlésén az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT). Programalkotásában több területet is megnevezett, melyeken a szövetkezeti forma jelent megoldást.
Vágólapra másolva!

Május 31-én tartotta tisztújító közgyűlését az Országos Szövetkezeti Tanács. A 2017. évi gazdálkodásról és a 2018. évi tervről szóló beszámoló elfogadása után az alapszabálynak egy új irányítási szerkezet érdekében tett módosítását fogadta el a szervezet legfelső szerve, a tanács.

A tanács döntött személyi kérdésekben is, így az elnökség javaslatára a jelentős diákszövetkezeti múlttal rendelkező, és

a közérdekű nyugdíjas szövetkezeti ágazat létrehozásában tevőleges szerepet vállaló Kósa Lajost választotta elnökének.

A választás előtt mintegy programalkotásként Kósa Lajos e tapasztalataiból kiindulóan a testület számára vázolta azokat a területeket, ahol a szövetkezetet, mint megoldást elő kívánja mozdítani.

Kósa Lajost választották az Országos Szövetkezeti Tanács élére Fotó: Hirling Bálint - Origo

További személyi döntésként az eddigi elnök, Patay Vilmos mellett a testület dr. Fiák Istvánt választotta elnökhelyettesnek. Az elnökség további tagjai a vezető tisztségviselőt nem adó tagszervezetek képviselői: Jakab István, dr. Zs. Szőke Zoltán, dr. Vadász György, Horváth Gábor, Dolgos Attila és dr. Turi Dénes. A felügyelőbizottság elnökének Varga Antalt, tagjainak dr. Simon Balázst és dr. Szabó Zoltánt választotta meg a testület.