Zsidó vezető mondott köszönetet a magyar kormány támogatásáért

Vágólapra másolva!
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országházban fogadta a Zsidó Világkongresszus Budapesten tartózkodó alelnökét és igazgatóját, Robert Singert - tudatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Vágólapra másolva!

Robert Singer köszönetet mondott a magyar kormány által az itt élő zsidó közösségnek nyújtott sokrétű támogatásért.

Az alelnök kiemelte Magyarország és Izrael jó kapcsolatát

- mondta Havasi, hozzátéve:

Singer pedig pozitív várakozással tekint a negyedik Orbán-kormány tevékenységére;

a Zsidó Világkongresszus részéről kifejezte maximális együttműködési készségét.

A megbeszélésen részt vett Heisler András, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke is, aki megköszönte az elmúlt négy év támogatásait és együttműködését, kérve annak hasonló szellemben történő folytatását.