A bajorok nem várnak Merkelre: rendet tesznek a migránsok között

Vágólapra másolva!
Szigorításokat vezet be a bajor tartományi kormány a migránsokkal kapcsolatban, csökkentik a menedékkérők pénzbeli juttatásait, és szigorúbban ellenőrzik a szállásaikat.  
Vágólapra másolva!

Bajorország meg akarja mutatni, hogy a jogállam működik, és menekültügyi programjával példakép lehet más német tartományok számára - mondta Markus Söder tartományi miniszterelnök a kormány ülése után.

A rossz ösztönzők megszüntetése érdekében Bajorország szakít azzal a gyakorlattal, hogy fizetést adnak a menedékkérőknek, így ahol csak lehet, áttérnek a természetbeni juttatásokra - tette hozzá.
Joachim Herrmann belügyminiszter elmondta, hogy a kormány ragaszkodik a rendhez és a biztonsághoz a menedékkérőket befogadó szállásokon és környékükön, ezért megalakítanak egy rendőrségi akciócsoportot, amelynek az a feladata, hogy megadja a jogállam gyors válaszát a randalírozó migránsoknak.

Aki erőszakos cselekményekre vetemedik vagy randalírozik, az eljátszotta a vendégjogát - mondta.
A program azt is tartalmazza, hogy a közhasznú munka területén további ötezerrel növelik a menedékkérők által betölthető állások számát, és szigorúbban fellépnek az ilyen munkalehetőség elől kitérő emberekkel szemben. Aki Bajorországban akar élni, annak dolgoznia is kell a közösségért - indokolták a döntést a kormányülésről kiadott tájékoztatóban.

A természetbeni juttatásokkal és a közmunka lehetőségének bővítésével „világossá tesszük, hogy a menedékjog nem a szociális ellátórendszert célzó bevándorlást szolgálja, hanem nagy humanitárius érték a valóban védelemre szoruló emberek számára” - mondta a bajor belügyminiszter.

A tartományi kormány egyebek mellett tervezi, hogy az elutasított és hazatoloncolásra jelölt menedékkérők elszállításáért felelős szövetségi rendőrség mellett a tartományi rendőrség is szervez hazatoloncolásokat. A program tartalmazza azt is, hogy mind a hét fő közigazgatási egységben - kerületben - kiépítik az előző bajor kormányfő, Horst Seehofer vezette szövetségi belügyminisztérium terveiben szereplő új típusú befogadóközpontokat. A megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak első betűi alapján ANkER központnak nevezett létesítményeket, amelyek arra szolgálnak, hogy az országba lépéstől egészen a menedékjogi kérelem jogerős lezárásáig elhelyezzék a menedékkérőket.

A bajor kormány a keddi ülésén elfogadta az úgynevezett határrendőrségről szóló belügyminisztériumi előterjesztést is. Az új rendőrségi szervezet júliustól működik majd, ötszáz fővel. A létszámot 2019-től évente százzal növelik, így 2023-ban már ezer rendőr védi Bajorország határát. A passaui központtal működő határrendőrség a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrséggel együttműködve dolgozik, részt vesz a zöldhatár ellenőrzésében és az országhatártól számított 30 kilométeres zónában végzendő úgynevezett mélységi határellenőrzésben is.