Kilencmilliót lopott tanítványaitól a kecskeméti tanárnő

2018.06.06. 10:21

A tanárnőről később kiderült, hogy komoly anyagi gondokkal küzd. Igaz, a nő azt mondja, a pénzt nem magára költötte - írja a Bors.

Az egykori tanárnő 130 embert, gyerekeket és szülőket csapott be.

Hihetetlenül olcsón, mindössze 45 ezer forintért kínált hatéjszakás franciaországi utat az iskola diákjainak és külsős embereknek.

Az összeg tartalmazta volna az útiköltséget, a szállást, a félpanziós ellátást, a belépőjegyeket és a sétahajózást.

Az utat az indulás előtti éjszaka egy e-mailben mondta le, a pénzt két ember kivételével senkinek nem fizette vissza 2016 óta. A két ember is csak azért kapta vissza a pénzét, mert ők perrel fenyegetőztek. Ezzel több mint kilencmillió forintot szerzett meg.

Elmondása szerint azért tette mindezt, mert egy korábbi, a gyerekeknek megígért olaszországi út költségeit egészítette ki a francia útra már befizetett pénzzel.

A nő 14 éven át tanított a kecskeméti gimnáziumban.