Csak a szokásos: hazudott az ellenzéki sajtó a Fideszről és az Európai Néppártról

Vágólapra másolva!
A komplett ellenzéki propagandasajtó azt állította, a nagyobbik kormánypárt európai pártcsaládja nem hívta meg a napokban rendezett müncheni konferenciára a Fidesz európai képviselőit, amit ráadásul a migráció témakörében hívtak össze. A Pesti Srácok másodpercek alatt cáfolta meg a legújabb fake newst. Semmi különös: egyetlen betű sem volt belőle igaz. Ennek ellenére haladóéknál nem sikerült helyesbíteni a hírt.
Vágólapra másolva!

Felült a haladó ellenzéki sajtó Soros blogja a 444 Orbán Viktoron és a Fideszen kajánkodó hullámvasútjára, majd azzal a lendülettel óriásit hazudva azzal kürtölte tele a világhálót, hogy az Európai Néppárt már meg sem hívta a Fideszt a június 6. és 8. között Münchenben rendezett migrációról szóló konferenciájára és tanácskozására – írja a Pesti Srácok. Újabb hazugság tehát a balliberális propagandamédia részéről, a legegyszerűbb egy kisokos formájában ismertetni a történetet az oknyomozó portál cikke nyomán.

  • Ellenzéki média állítása: az Európai Néppárt már meg sem hívta a Fideszt a június 6. és 8. között Münchenben rendezett migrációról szóló konferenciájára és tanácskozására.
  • Üzenetük az olvasóik (szavazóik) felé: Ezzel a haladó sajtó azt kívánta bizonyítani, hogy az Európai Néppárt már közösséget sem vállal Orbán Viktorral és politikustársaival.
  • A valóság: Azt ismételten nem sikerült eltalálniuk a jellemzően sikertelen ellenzéki jósoknak. Ugyanis a müncheni tanácskozáson a fideszes EP-frakció fele részt vesz, Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese például tegnap kérdést is feltett a konferencián előadó és felszólaló Angela Merkel német kancellárnak. Szájer Józsefen kívül Gál Kinga, Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Schöpflin György, Deli Andor és Hölvényi György fideszes EP-képviselők is részt vesznek a néppárt müncheni tanácskozásán. Schöpflin György ráadásul fel is szólalt a konferencián.
  • Ellenzéki médiamanipulációk: Az ellenzéki sajtó természetesen a helyesbítésben sem jeleskedett, a Hír TV oldalán például jelenleg is azzal a címmel szerepel a hír, hogy „Tanácskozik a néppárt, a Fideszt nem hívták meg". A Pesti Srácok kiszúrta, hogy egyedül a 168 Óra frissítette a cikkét, amelyhez végül hozzáírták, nem igaz, hogy a fideszes politikusok nem vesznek részt a tanácskozáson. A 444 és a HVG ezzel kapcsolatban pedig azon is élcelődik, hogy miközben Orbán Viktor miniszterelnök a néppárt tavalyi máltai csúcstalálkozóján felszólalhatott és beszélhetett, idén azonban nem állhat a mikrofon elé. Az igazság ezzel szemben az, hogy a müncheni tanácskozás nem az Európai Néppárt kétévente megrendezett csúcstalálkozója. Erre novemberben fog sor kerülni, ahol várhatóan a magyar kormányfő is beszélni fog.
  • Ellenzéki vágyálmok: Ha kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból.

Nem fogják. Maradt még kérdés?