A Big Bus tönkreteszi a turisták nyaralását

Vágólapra másolva!
Több száz külföldi turista panaszkodott a Big Busra a Tripadvisor utazási honlapon. Az írják, hogy átverik a turistákat, és a cég szégyent hoz Magyarországra - a panaszáradatról a Ripost számolt be.
Vágólapra másolva!

Durva kritikákkal illetik a Budapestre kíváncsi turisták a Big Bus Budapestet a világ egyik legnagyobb turisztikai portálján, a Tripadvisoron. Mint arról korábban az Origo is írt az elmúlt napokban pénzügyi manőverek, műszaki hiányosságok, könyvelési ügyeskedések sora derült ki a pesti utcát uraló multiról, amely a hatalmas bevétel ellenére már másfél milliárdos veszteséget mutatott ki, így már a pénzmosás gyanúja is felmerült. Az Origo arról is beszámolt, hogy a Tényeknek egy sofőr elmondta, hogy a buszok balesetveszélyesek, a gumik kopottak, barázdálatlanok.

„Ez minden idők legrosszabb túrabusza!” - írja például az egyik. „Tönkretették a vakációmat!” - mondja a másik.

„A valaha volt legrosszabb buszos túra” – írja egy amerikai. „Szélhámosság!” – figyelmeztet egy kolumbiai, de olyan turista is akad, aki kerek perec kijelenti:

Forrás: Origo

Egy spanyol utas pedig egyenesen

a budapesti tömegközlekedést ajánlotta a Big Bus Budapest helyett, mondván: olcsóbb és praktikusabb.

A komoly összegeket fizető utasok panaszlistája tengernyi: sokan írták felháborodva, hogy a menetrend nem sokat ér, volt, akinek a meghirdetett 15 percenkénti indulás helyett

115 percet kellett várnia.

Egy másik utas amiatt tett panaszt, hogy a sofőr menet közben telefonált.

A Ripost szerint többen azt kifogásolták, hogy a csábító útvonal miatt aznap vásárolt jegyükkel szinte semmire sem mentek, mert csak a buszon derült ki, hogy nemzeti ünnep vagy sportesemény miatt több utat is lezártak, ezért a Big Bus Budapest csak rövidített útvonalon járt.

Számos bejegyzés kifogásolta, hogy az utazás során fülhallgatón keresztül biztosított többnyelvű turistatájékoztató csapnivaló, hasznos tudnivalók helyett főleg zenét sugároz, így

a külföldiek gyakran azt sem tudják, hol járnak, mire érdemes figyelniük.

Többek közt pedig szingapúri turista is azt kifogásolta, hogy a városnéző busz vezetője nem beszélt angolul, így semmilyen észrevételre sem tudott reagálni.

Mindezeken túl az Origo szerkesztőségébe eljutatott dokumentumok alapján kijelenthető, hogy a Budapest utcáit évek óta uraló cég

mindent megtesz azért, hogy milliárdos bevételei után ne adózzon Magyarországon.

A dokumentumok olyan pénzügyi szakemberektől származnak, akik beleláttak a cégnél folyó üzelmekbe, akik megpróbálták felhívni a figyelmet a törvénysértésekre, de hiába. Szabálytalan szoftverekre, pénzügyi bűvészkedést folytató nemzetközi könyvvizsgálókra derül fény az iratokból, olyan eszköznyilvántartásra, amiből

néha még a városnéző buszokat(!) is sikerül eltüntetni, ráadásul az áfa-bevallásokat is leginkább találomra írták meg,

és úgy küldték tovább a gazdasági vezetőknek, akik ezt nem tudták ellenőrizni. Ezek alapján kijelenthető, hogy tevékenységük a pénzmosás gyanúját is egyértelműen felveti.