Részeg volt a 3 éves kislány, aki kizuhant a negyedikről

Vágólapra másolva!
A hároméves Pannikára a keresztanyja vigyázott, mert a szülők éjszakai műszakban dolgoztak Kistarcsán. A nő viszont hamarabb elment a lakásból, mint ahogy a szülők hazaértek volna, a kislány pedig a bukóablakon keresztül kizuhant a negyedik emeltről. Nem élte túl, Pannika szervezetében a vizsgálatok során alkoholt találtak. A szülőktől most újra DNS-mintát vettek a rendőrök- írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A kislány édesanyjának és édesapjának újra be kellett mennie a rendőrségre, hogy DNS-mintát vegyenek tőlük.

- mondta a Blikknek a család ügyvédje, dr. Lichy Józef.

- tette hozzá.

Ezt erősíti az is, hogy ki hantolhatják Pannika holttestét, mert a DNS vagy a vegyészszakértő munkája miatt erre is szükség lehet.

Ahogy korábban megírtuk, tavaly májusban keresztanyja vigyázott a 3 éves Pannikára, amíg a szülei éjjel dolgoztak. A "dadus" viszont hamarabb elment a lakásból, mint ahogy a szülők hazaértek volna. A kislány tehát egyedül maradt.

Felmászott a bukóablakhoz, ahol elvesztette az egyensúlyát és kizuhant az ablakon.

A szülők elmondása szerint nem tudták, hogy a gyerek keresztanyja előbb ott fogja hagyni Pannikát, de

az anyuka megbukott a hazugságvizsgálón, ő tudta, hogy egyedül fog maradni a kislány.

Amint ez kiderült, élettársa, Pannika apja elhagyta őt. A történetnek itt még nincs vége.

A vizsgálatok során a kislány szervezetében "nagy mennyiségű alkoholt találtak", ami nem lehet az újraélesztéshez használt gyógyszerekkel magyarázni.

Magyarul részeg volt, amikor a baleset történt.

Elképzelhető, hogy valaki a cumisüvegébe töltötte az alkoholt, de az sem kizárt, hogy egy felbontott üvegbe vagy pohárba ivott bele.