Ezt tudjuk eddig a hatalmas pesti raktártűzről

Tűz a Frangepán utcában
Vágólapra másolva!
Akkora tűz volt a XIII. kerületi Frangepán utcában, hogy Budán is lehetett látni a feketén gomolygó füstfelhőt. Egy 3000 négyzetméteres számítástechnikai raktárépület gyulladt ki. A környező irodaépületek is veszélyben voltak. A környéken élők először egy robbanást hallottak, majd feltört az egyre növekvő füstfelhő. A tüzet kora délután oltották el. A rendőrség vizsgálja a tűzeset körülményeit: rongálás miatt indult nyomozás.
Vágólapra másolva!

A katasztrófavédők a legnagyobb készültségi fokozatban voltak: több mint 50 hivatásos tűzoltó kezdte meg a munkát, később a zuglói önkéntes tűzoltók is segítettek nekik.

Fotó: Benkő Vivien

Tizenegy vízsugárral és két emelőre szerelt vízágyúval próbálták körülhatárolni a lángokat.

Közben a szomszéd utcákat lezárták, az épületekből az utcákra terelték ki az embereket.

Tudósítónknak az egyik környéken dolgozó férfi azt mondta, olyan gyorsan ki kellett menekülniük az épületből, ahol dolgoztak, hogy

neki például az autóját is hátra kellett hagynia.

tűz a frangepán utcában
tűz a frangepán utcában
Hatalmas tűz a 13. kerületben: videó
raktártűz, tűz, XIII. kerület, Frangepán utca
raktártűz, tűz, XIII. kerület, Frangepán utca
raktártűz frangepán utcában
tűz, Frangepán utca, raktártűz
tűz a frangepán utcában
tűz a frangepán utcában
Hatalmas tűz a 13. kerületben: videó
raktártűz, tűz, XIII. kerület, Frangepán utca
raktártűz, tűz, XIII. kerület, Frangepán utca
raktártűz frangepán utcában
tűz, Frangepán utca, raktártűz
tűz a frangepán utcában
tűz a frangepán utcában
Hatalmas tűz a 13. kerületben: videó
raktártűz, tűz, XIII. kerület, Frangepán utca
raktártűz, tűz, XIII. kerület, Frangepán utca
raktártűz frangepán utcában
tűz, Frangepán utca, raktártűz

Akkora volt a tűz, hogy az összes közelben lévő irodaházban megszólaltak a füstjelzők. A helyzet azért volt veszélyes, mert

a kigyulladt épület közelében egy autóalkatrészes raktár is van, tele robbanékony anyaggal.

https://videa.hu/videok/origo/hirek-politika/tuz-a-frangepan-utcaban-13.-3kWbKebk2oQvJeJR

Fekete füst borította el az egész környéket, több utcát le kellett zárni. A füstnek erős szaga volt, így felmerülhetett, hogy akár egészségre káros anyag is kerülhetett a levegőbe.

Forrás: Fiják Krisztián

A katasztrófavédelem mobillaborja egészségre káros értéket semmilyen anyagból nem mutatott ki, de az Origo utánajárt, hogy milyen veszélyes anyagok szabadulhatnak fel egy ilyen telepről.

Ilyen anyagok szabadulhattak fel a tűzben

A számítástechnikai eszközök égése során a legveszélyesebb égéstermék

keletkezhet higanyból, kadmiumból és dioxinból.

A higany gőze, valamint vegyületei heveny és idült mérgezést is okozhatnak.

Az előbbi tünetei a fémes szájíz, a nyelőcső-, gyomor- és bélfájdalom, a hasmenés és az ájulás, az utóbbi esetben szájnyálkahártya-gyulladás, ingerlékenység, fáradékonyság, foghullás, kézremegés, ideggyulladás, emlékezetkihagyás lép fel.

A kadmium pora, gőze rákot okoz, és okozója volt a japáni itai-itai-betegségnek, amely csontelváltozásokat idézett elő, és többnyire halálos kimenetelű volt. Belégzése heveny mérgezésnél köhögést, szomjúságot, majd tüdőödémát vált ki idült mérgezés esetén, hasonlók mellett egyéb súlyos tünetek lépnek fel.

A dioxin rendkívül erős méreg, tetraklórszármazéka a dibenzo-dioxinnak. A vietnami háborúban lomtalanításra használt Agent Orange nehezen bomló szennyezőanyagaként súlyos egészségi károsodásokat okozott. A háztartási hulladékban mindig akadnak klórtartalmú szénvegyületek, például PVC. Ezekből a szokásos 700-800 Celsius-fokon való égetés közben dioxin is keletkezik. (Ezért kell a veszélyes vegyi hulladékokat 1200 Celsius-fok felett elégetni.)

Ezek kevésbé veszélyesek

Veszélyes lehet az elektronikai eszközökben lévő

ólom, báriumvegyületek, berillium és PBDE is.

Az utóbbi műanyagok gyulladáskésleltetésére alkalmas vegyület tulajdonsága az, hogy zsírszövethez kötődik, és nehezen bomlik le. Svéd tudósok kimutatása szerint 1972 óta 40-szeresére emelkedett a koncentrációja az anyatejben.

Fotó: Benkő Vivien

A rendőrség nyomoz

A tűzoltóknak végül sikerült körülhatárolniuk a tüzet, amely nem tudott továbbterjedni. A katasztrófavédők szóvivője, Kisdi Máté Márk a helyszínen azt mondta, az utómunkálatokat még hosszú órákig végzik a tűzoltók.

Fotó: Benkő Vivien

A tűzben senki sem sérült meg.

A rendőrök rongálás miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.

A nyomok alapján tehát úgy tűnik, hogy nem véletlen baleset miatt gyulladt ki az épület.